A véradókamion kiemelt szerepet kap a mindennapi munkákban, segítségével olyan emberekhez is eljuthatunk, akik számára az átlagosnál nagyobb idő- és energia befektetést igényelne egy kijelölt véradóhelyre elmenni. A Magyar Vöröskereszt kiemelt feladata, hogy minél több fiatal véradót mozgósítson, ezért is örülünk minden olyan kezdeményezésnek, ami a fiatal korosztályt, az „új hősöket” célozzák, mindezt a véradókamion bevonásával. A P&G nem véletlenül kapta meg tavaly tőlünk az „Év Támogatója” elismerést – „sorozatos támogatásukkal olyan célokat érhettünk el, amelyek sok-sok ember mindennapi életét teszi élhetőbbé” – mondta el Kardos István, a Magyar Vöröskereszt igazgatója.
A Procter & Gamble 25 éve elkötelezetten gondoskodik a magyarországi helyi közösségekről, ahol élünk és dolgozunk. A most útjára indított kezdeményezéssel a Magyar Vöröskereszt, a Rossmann és a P&G folytatja társadalmi felelősségvállalási törekvéseit a magyar emberek életének támogatásával. A Magyar Vöröskereszt „Év Adományozója” 2016 kitüntetése „egy olyan elismerés, amire nem csak mi – a vállalat dolgozói és partnerei – lehetünk büszkék, hanem mindazok a vásárlók is, akik hozzánk csatlakozva segítettek jobbá tenni az emberek mindennapjait” – mondta Matej Podobnik, a P&G Magyarországért felelős vállalati kommunikációs menedzsere