Egyelőre tehát nem tudni mi lesz a szombati felvonulással. A BRFK bár vizsgálja a biztosítás egyéb, tehát nem hermetikusan elzárt lehetőségeit, döntés még nem született. Ha azonban a rendőrség mégis kordont állít, a szervezők szerint többféle forgatókönyv is megvalósulhat. Egyrészt a résztvevők kordont bonthatnak, ami bár szabálysértés, a rendőrség ezek után is köteles lenne a rendezvényt biztosítani. Másrészt alternatív útvonalon is vonulhatnának, de a legdurvább lehetőség a rendezvény lemondása lenne.
Karlik nem árulta el, melyik forgatókönyvet tervezik megvalósítani, de felszólította a felvonulókat a békés és erőszakmentes részvételre. A rendezvény lefújásának esélye ugyanakkor a Pride szóvivője szerint fennáll, még ha kicsi is rá az esély.