Ma van az autizmus világnapja

2017. április 02. 11:59

Az autizmus világnapját 2008-tól tartják április 2-án az ENSZ kezdeményezésére, célja, hogy a figyelem az autizmusra, az autizmussal élők hétköznapjaira irányuljon. A EMMI államtitkárságának közleménye szerint a kormány elkötelezett az autizmussal élők segítése iránt.

2017. április 02. 11:59

 Ma van az autizmus világnapja, ebből az alkalomból országszerte sok programot, a többi között sétát, filmvetítéseket és kiállítást is rendeznek. Az autizmus világnapját 2008-tól tartják április 2-án az ENSZ kezdeményezésére, célja, hogy a figyelem az autizmusra, az autizmussal élők hétköznapjaira irányuljon.

Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének elnöke az MTI-nek elmondta: az autizmus a többi között az élmények kölcsönös megosztásában, a kommunikáció területén például a beszéd kialakulásában, fenntartásában okozhat problémát. Ismertetése szerint egyre nő az érintettek száma, „a nemzetközi statisztikák azt mutatják, hogy minden hatvannyolcadik ember autizmus diagnózist kap”. Azt mondta, a magyarországi helyzetről nincsenek pontos adatok; azt feltételezik, hogy 20-30 ezer ember kapott ilyen diagnózist, de nagy valószínűséggel jóval többen érintettek.

Kifejtette: a szociális ellátásban nagy gond, hogy sok autista felnőttnek segítségre van szüksége a mindennapokhoz, de nagyon kevés a felkészült ellátást nyújtó hely. Úgy folytatta: a köznevelésben még komolyabb ez a probléma, mert iskolába kötelező járniuk a gyerekeknek. Kitért arra is, hogy az egészségügyben dolgozók sokszor nem tudják, hogyan kellene megvizsgálni egy autista embert. Mivel az autisták nehezebben értetik meg magukat, sokszor nem jutnak egészségügyi ellátáshoz. Az autista embereknél a környezet is sokszor feladja a próbálkozást, és sokan közülük ezért eltávolodnak a társadalomtól, „a négy fal között élik az életüket” – mondta a szervezet elnöke. Kővári hozzátette ugyanakkor, hogy szerinte a szakmapolitika látja ezt a problémát és tesz is lépéseket, csak gyorsabban kellene haladni. Jelezte, bár van szakirányú képzés, fontos lenne, hogy több legyen, és még évek kellenek, míg elég képzett szakember lesz.

A világnap programjai közül felhívta a figyelmet a szövetség Ezerarcú autizmus című fotókiállítására, amely öt autista felnőtt életébe enged betekintést. A kiállítás pénteken nyílt meg Budapesten, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában (V. Nádor u. 22.). Az Autisták Országos Szövetségének elnöke elmondta: a világnap alkalmából 30 településen 63 esemény lesz. Megtartják a hagyományos kék sétát a fővárosban, és a többi között lesznek családi napok, előadások, sportrendezvények, filmvetítések.

A kormány elkötelezett az autizmussal élők segítése iránt

A kormány elkötelezett az autizmussal élők segítése iránt, kiemelt figyelmet fordít a támogatásukra – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága vasárnap, az autizmus világnapján az MTI-vel. A közleményben hangsúlyozták, hogy az autizmus nemcsak az érintettek és családjuk, hanem az egész társadalom ügye. Azt írták: a kormány kiemelt figyelmet fordít az autisták támogatására, a szükséges szolgáltatások biztosítására, és „azon dolgozik, hogy ne maradjanak magukra nehézségeikkel és kérdéseikkel”. Emlékeztetnek arra: az ENSZ 2007. december 18-án az autizmus világnapjává nyilvánította április 2-át, hogy ráirányítsa a társadalom figyelmét az autizmusra. 

A kormány minden olyan kezdeményezést támogat, amely azt segíti, hogy ne kerüljenek elszigeteltségbe sem az autista gyereket nevelő családok, sem az autista felnőttek, hanem befogadó közösségekre találjanak, és szakmai segítséget kapjanak – olvasható a közleményben. Kiemelték: az államtitkárság komolyan veszi a „semmit rólunk nélkülünk” elv alkalmazását, ezért intenzív párbeszédre törekszik a fogyatékosságügy területén a szakmai szervezetekkel, a civil szervezetekkel, a fenntartókkal és az érintettek képviselőivel.

A tájékoztatás szerint a kormány továbbra is többletforrással ismeri el a fogyatékossággal élő embereket segítő szervezetek munkáját, az elmúlt években minden intézményi formánál folyamatosan nőtt a fogyatékkal élők szociális ellátásaira szánt támogatás. Fontos, hogy ezek az emberek megkapjanak minden eszközt és lehetőséget arra, hogy teljes értékű életet élhessenek, és például másokkal azonos alapon juthassanak minőségi közszolgáltatásokhoz – fűzték hozzá.

Az autizmus világnapján, a Ragyogj kéken! kampány keretében világszerte kék fényben világítanak ki ikonikus épületeket, a londoni Big Bentől a New York-i Empire State Buildingig. Magyarországon a Szabadság-szobor mellett az ország több városában kapnak kivilágítást neves épületek.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
-d(-_-)b-
2017. április 02. 19:21
Holnap mire hívják fel a figyelmet? A sok levegőbe eresztett lufi káros hatására az élővilágra?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!