Közel egy éve történt, hogy egy csapat kopasz megakadályozta az MSZP-s Nyakó Istvánt, hogy elsőként adja le a vasárnapi boltzárról szóló népszavazási kezdeményezését. Helyette a herceghalmi polgármester felesége, Erdösi Lászlóné lett a befutó.
Noha az ügyben a BRFK Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya 2016 márciusában vizsgálódni kezdett, az elrendelt nyomozás eredményéről semmit sem hoztak nyilvánosságra, majd fél év múlva, augusztus 10-én megszüntették az eljárást.
Ezt követően Nyakó István pótmagánvád-indítványt adott be a bírósághoz. Ez a két megnevezett kopasz és ismeretlen személyazonosságú társai elleni indítvány időközben bírói szakaszba került, így a politikus ügyvédje megtekinthette a nyomozati iratokat.
Volt, akit fegyveres rablásért ítéltek el
A 24.hu információi szerint a dokumentumokból kiderült, hogy az összes kopasz büntetett előéletű, sőt van köztük olyan is, akit korábban fegyveres rablásért ítéletek el.