Az önök által idézett beszerzés kapcsán érkezett megkereséskor az informatikai szakterületet egy frissen érkezett kolléga irányította, aki szakmai kvalitásai ellenére nem ismerhette még mélységében a Társaságunknál zajló folyamatokat. Miután informatikai tanácsadás kapcsán a SAS Grup Kft.-vel álltunk kapcsolatban, természetes, hogy a folyamatokat és szakterületet legjobban ismerő cégvezető válaszolt a feltett kérdésekre, ő értett leginkább hozzá.
Társaságunk a WSH Kft.-vel közbeszerzési eljárás keretében (keretmegállapodásos eljárás második fele) kötött szerződést. Ennek alapja a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) által kötött keretmegállapodások. Jelen esetben a keretmegállapodásban 5 cég, illetve konzorcium vesz részt. Az ajánlati felhívást valamennyi szállító megkapta, amely alapján érkezett 2 ajánlat közül a WSH Kft. adta a jobb ajánlatot.
A hivatkozott keretmegállapodás megkötésére 2013-ban került sor. A keretmegállapodásokat a KEF, mint központi beszerző szervezeti köti meg és a Kbt. 40. § (1) és (2) bekezdése alapján már ebben a szakaszban rendelkezni kell az alvállalkozóról.
A keretmegállapodáshoz csatlakozó szervezetek eljárására, vagyis a verseny újbóli megnyitására a Kbt. és a keretmegállapodás is tartalmaz előírásokat, amelyeket a csatlakozó szervezeteknek be kell tartaniuk a szabályosság megtartása érdekében. Így a csatlakozó szervezet által kiküldött ajánlati felhívás (keretmegálllapodásos eljárás második fele) részeire vonatkozó előírások nem tartalmazzák és nem is tartalmazhatják az alvállalkozókkal, vagy azok esetleges megjelölésével kapcsolatos előírásokat.
A Kbt. rendelkezései alapján Társaságunknak a keretmegálllapodásos eljárás második felében nincs és nem is lehet az alvállalkozók vizsgálatára vonatkozó kötelezettsége.