Hiába választották újra, nem maradhat hivatalban a gyömrői polgármester

2016. augusztus 29. 17:45

A Pest megyei kormánymegbízott szerint hiába választották újra, továbbra is méltatlan a polgármesteri posztra Gyenes Levente, akit jogerősen elítéltek adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt. Ha nem távozik önként, a kormányhivatal kezdeményezni fogja a méltatlansági eljárás lefolytatását a képviselő-testületnél.

2016. augusztus 29. 17:45

Továbbra is fennáll a méltatlanság a tavasszal jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt gyömrői polgármesterrel, Gyenes Leventével szemben, így hiába mondott le korábban tisztéről, majd nyert ismét a vasárnapi időközi polgármester-választáson, tisztségét nem tarthatja meg- közölte az MTI érdeklődésére Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott hétfőn.

A Szegedi Ítélőtábla április 20-án mondta ki bűnösnek Gyenes Leventét folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt, amiért 9 hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, helybenhagyva az elsőfokú ítéletet. Az úgynevezett „számlagyáras” perben Gyenes Levente hetedrendű vádlott volt.

Az elítélt városvezető, megelőzve a méltatlansági eljárást, május végén önként távozott posztjáról. Akkor azt mondta az MTI-nek, hogy a gazdasági vállalkozásában történtek nincsenek összefüggésben polgármesteri munkájával. Hangsúlyozta: azért mondott le, mert nem kívánta kellemetlen helyzetbe hozni a képviselő-testületet, amelynek jelezte, újra indulni fog a posztért, mivel a közügyek gyakorlásától nem tiltották el. Kiemelte: lemondásával lehetőség nyílik arra, hogy a gyömrői lakosok a megismert információk birtokában döntsenek arról, továbbra is alkalmasnak tartják-e a város irányítására. Gyenes Levente a vasárnapi voksoláson fölényesen nyert két kihívójával szemben.    

Tarnai Richárd megyei kormánymegbízott szerint a polgármesternek távoznia kell, mert továbbra is méltatlan tisztére. A helyi önkormányzatokról szóló jogszabály kimondja: méltatlanság miatt a képviselő-testület határozatával megszünteti annak az önkormányzati képviselőnek a megbízatását, akit szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek – mondta. Tarnai Richárd hangsúlyozta: az újraválasztott gyömrői polgármester nem maradhat hivatalában. A kormánymegbízott elmondta, amennyiben Gyenes Levente önként nem távozik, a kormányhivatal kezdeményezni fogja a méltatlansági eljárás lefolytatását a képviselő-testületnél.

A képviselő-testületnek a következő ülésén, legkésőbb a méltatlanság megállapításának kezdeményezését követő 30 napon belül ki kell mondania a méltatlanságot. Ha ez nem történik meg, vagy a döntés jogszabálysértő, a kormányhivatal a közigazgatási és munkaügyi bíróságnál fogja kezdeményezni a polgármester méltatlanságának kimondását – közölte Tarnai Richárd.

Az MTI kereste Gyenes Leventét is, hogy reagálhasson, de telefonját átirányította, a neki hagyott üzenetre pedig nem válaszolt.

Összesen 162 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2016. augusztus 30. 10:12
Más fideSZDSZ MAFFIA hír: http://alfahir.hu/kipenderitettek_a_hatvani_fideszbol_a_varos_polgarmesteret
malakka
2016. augusztus 30. 09:17
Feddhetetlenségi bizonyítvány, mi? Abban az országban, ahol a Kuncze vezette Belügyminisztérium igazolást adott ki arról, hogy az ÁVH nem kínzott embereket. Na ne viccelgessünk már, kérem!
csuka
2016. augusztus 30. 07:54
Csak a fideSZDSZ MAFFIA emberi maradhatnak: http://alfahir.hu/kitalal_vizoviczki_bizalmasa_a_fideszes_polgarmester_ingyen_bulizott_vizoviczkinel
Xenon
2016. augusztus 30. 06:17
Nem meglepő, hogy az ország nagy része értetlenül áll az egész helyzet előtt, de ex-gyömrőiként (full gyömrői családokkal) látom honnan indult a város és hová tart, és ezért vagyok morálisan sokkal elnézőbb Gyenessel szemben, még ha az elveimmel ütközik is (bár az ügye több mint tíz éves, de meg vagyok róla győződve, hogy most is vannak külön útjai). Ott nőttem fel, volt szcientológus, fideszes és mindenféle polgija a városnak, ami nagyjából egy nyugger porfészek volt, a tófürdő szennyvíztárolóként működött, és egyik sem volt morálisan magasabb szinten, mint Gyenes (közpénzből felhúzott ház, haveroknak kiosztott pozíciók, szóval a szokásos). Gyenes alatt olyan furcsa, magyartalan dolgok történnek, mint látszik az utcákon a ráköltött pénz, működnek vállalkozások, átlagpógár is jut pozícióba a haverok mellett, ki lett húzva a szarból a gimi, lett turizmus (tófürdő és a tőzeges), EU-kompatibilis bölcsőde és játszótér, kulturális élet, betelepülő fiatalok stb... Nem véletlen, hogy szabályos rajongás veszi körbe Gyenest, és ragaszkodnak hozzá foggal-körömmel, mert a számlagyártás mellett a városvezetéshez is nagyon ért. (Igaz vannak ellenzők, akiknek olyan komoly problémák borzolják az idegeiket, mint egy nyikorgó hinta, a szomszéd magántelken lévő három szál parlagfű vagy az árválkodó kutyaszar a ház előtt.) Amióta a hivatalában van, azóta próbálkozik a mindenkori kormány kiütni a helyéről, de a gyömrőiek nem kérnek a pártpolitikából és a bizonytalanból. Én sem kérnék. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy neki mer-e menni a Fidesz. Tarnai mondja a magáét, de nem hiszem, hogy a másik jelölt miatt nekimegy a Fidesz egy ilyen nagy népszerűségű polginak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!