Lezárulta után értesült az ellene indult nyomozásról Pukli István

2016. május 25. 16:29

Hétfőn már le is zárult a nyomozás, amit a BRFK Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója ellen indított közfeladati helyzettel való visszaélés miatt Tényi István V. kerületi fideszes képviselő feljelentésére - írja a Népszabadság.

2016. május 25. 16:29

A feljelentés szerint Pukli közfeladati helyzettel való visszaélés bűntettének gyanújába keveredett, amikor felmondásra kényszerítette tantestületének egy tagját, aki nem értett egyet az igazgató Tanítanék Mozgalomban és a Civil Közoktatási Platformban végzett tevékenységével és az ennek következtében az iskolára háruló médiafigyelemmel. Pukli István csupán kedden értesült a feljelentésről, amelyet Tényi István V. kerületi fideszes képviselő tett ellene a XIV. kerületi kapitányságon. Az őt megrohamozó újságíróktól tudta meg, hogy eljárás folyik ellene. A BRFK Bűnügyi Szervek Kiemelt Ügyek Főosztálya Bűnügyi Támogató Osztálya saját hatáskörébe vonta a nyomozást, de bűncselekmény hiányában hétfőn már le is zárta azt - írja a Népszabadság.

Az ATV Egyenes Beszéd című adásában Pukli István karaktergyilkosságnak és az őt ellehetetleníteni próbáló lejáratókampány újabb lépésének nevezte a feljelentést. Szerinte ez az ügy nem is létezik, inkább a szakmai kérdésekről kellene beszélni. Elmondta, felmondott egykori kollégája eleinte maga is aktívan részt vett az az oktatást jobbítani szándékozó mozgalomban, de Puklinál kevesebb sikerrel, ez vezetett végül a távozásához. Közös megegyezéssel távozott, mivel másnap már nem akart bejönni az iskolába, felmondás esetén pedig ki kellett volna töltenie a 60 napos felmondási időt. Pukli István a feljelentés, vagyis a szerinte „nem létező ügy” kapcsán megjegyezte: „ütésálló figura vagyok, jól lehet velem szórakozni”.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolka50.50
2016. május 25. 20:43
Tegnap láttam, hogy a Hír Tv ezt a majmot sztárolja. Hová süllyednek még?
kjkj945
2016. május 25. 20:01
pukk li
antioxi
2016. május 25. 19:44
Hülyeség volt feljelentést tenni Puki ellen. Igy megint a hirekbe került pedig már mindenki elfelejtette ezt a szerencsétlen Don Quijote-t.
pitypang1125
2016. május 25. 19:21
Ütésálló figura? De szívesen kipróbálnám!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!