Kónya Péter pártot alapított

2016. február 12. 09:51

A Szolidaritás Mozgalomból kilépett Kónya Péter új pártot alapított Szolidaritás a Köztársaságért Párt néven. Bár a bírósági bejegyzés már január 21-én jogerős volt, a bejelentésre csak most került sor. Kónya Péter pártja a tervek szerint a 2018-as választásokon már meg is méretteti magát.

2016. február 12. 09:51

Megalakult a Szolidaritás Mozgalomból kilépett Kónya Péter új pártja, a Szolidaritás a Köztársaságért Párt.

Bár a bírósági bejegyzés január 21-én már jogerőre emelkedett, a megalakulást csak most jelentette be a politikus. Annak ellenére, hogy tavaly év végén Kónya Péter még azt mondta, nincs döntés a pártalapításról, a létesítő okirat november óta már a bíróság előtt volt.

A politikus a Magyar Nemzetnek azzal indokolta a titkolózást, hogy az alapítást technikai dolognak tartja, az érdemi munka csak ezután következik.

A párt a 2018-ban már rajthoz is áll

A Szolidaritás Mozgalom tavaly év elején vált ki az Együttből, Ekkor távozott Kónya Péter is, aki azonban egy évvel később a mozgalommal is szakított, az ott betöltött társadalmi elnöki posztjáról pedig lemondott.

A mozgalomból többen is követték a politikust az új pártba, mely a 2018-as választásokon már meg is méretteti magát.

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mucsay
2016. február 12. 18:04
hogy kaphatott ez ennyi dislike-ot? vagy van, akiknek semmi sem elég és az Egymillió Köztársaság a Szolidáris Demokráciáért Pártra várnak?
kjkj945
2016. február 12. 14:36
Mikor változtatják már meg a pártalapítás szabályait? 10 ezer tag és csak akkor lehet párt. Unalmasak ezek a ''megélhetési '' pártalapítók.
kjkj945
2016. február 12. 14:34
A ''nem'' szolidáris pártot alapít!
ThunderDan
2016. február 12. 14:20
Hajrá, Kónya! Még egy törpepárt a ballib oldalon, helyes.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!