Karrier és család: a teljes feminista kórus félrement

2015. december 15. 15:21

Tennivaló akad bőven: statisztikák szerint az 1985-ben születetteknél a leggyakoribb családi forma már a gyerektelenség. Erről érdemes beszélni.

2015. december 15. 15:21
Borbás Barna

„Tőlem aztán lehet Kövér Lászlóra bármilyen jelzőt aggatni, de még mielőtt teljesen butába váltanánk, vessünk egy pillantást arra, hogy hogyan áll jelenleg a kérdéshez a »nő- és karrierellenesek« illetve »nőgyűlölők« által működtetett magyar állam. A fontosabbak:

a gyed és a gyes mellett korlátlanul lehet munkát vállalni, ha a gyermek elmúlt egyéves;
a gyest az apa, sőt akár a nagyszülő is kaphatja, nem kizárólag az anya;
egyszerre két gyerek után is lehet gyedet-gyest kapni;
van diplomás gyed, vagyis azok, akik már legalább egy év aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek és gyermekük születik, a gyermek egyéves koráig gyedre lesznek jogosultak. 

Vagyis a rendszer éppen, hogy a munka melletti gyerekvállalást szorgalmazza. A cél, hogy a babák ne szegényítsék el a dolgozó szülőket, és a karriernek se vessen véget az anyává válás. Ezért költ az állam több százmilliárdot családi adókedvezményre is.

Tennivaló akad bőven: statisztikák szerint az 1985-ben születetteknél a leggyakoribb családi forma már a gyerektelenség. Erről érdemes beszélni.”

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szkeptikus
2015. december 15. 21:39
A társadalmi és vagyoni különbségek nagyon megnőttek. A netto átlagbér - úgy tudom - 160ezer forint körül van. De a 160ezer úgy is kijöhet, ha a 90% 75 ezret keres és a 10% egymilliót - gyakorlatilag használhatatlan, olyan statisztika kellene ami decilisenként mutatja a kereseteket és a létszámot. A tv és a reklámok olyan vásárlásra, nyaralásra biztatják az embereket amit a többség nem engedhet meg magának. Legfeljebb csak akkor, ha mindketten dolgoznak és nincs vagy legfeljebb egy gyerekük van. (egyik ismerősöm Borsod megyében élő háromgyerekes rokonának családja - mellesleg mindhárom gyerek kitünő tanuló - még soha nem voltak nyaralni!) Ami a nagyhangú feministákat illeti: nagy a hangjuk, de - szerintem - azért - legalábbis remélem - nincsenek többségben a társadalomban. Elképzelhetőnek tartom, hogy elégedetlenek az életükkel és önbecsapásként a sikertelenségüket a női nemükkel magyarázzák.
brekker
2015. december 15. 20:48
Háromnál tartunk: 1. Állami alkalmazott 2. Multi alkalmazott 3. Nyugdíjas A kérdés, hogy melyik hová szaporodjon? Mert mellettük a többieknek nem nő fű.
Zsusztina
2015. december 15. 20:32
Nem is az a gond, hogy Kövér a nőknek felhívja a figyelmét a gyermekek fontosságára, hanem az, hogy a férfiak figyelmét nem hívta fel. Csak a lányának címezte az intést, pedig van neki fia is.
pollip
2015. december 15. 20:05
"az 1985-ben születetteknél a leggyakoribb családi forma már a gyerektelenség" Ez az én ismeretségi körömben is igaz. Sajnos.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!