Szigetvári: Mondjon le mandátumáról Kónya és Székely!

2015. február 21. 13:15

Hétfőn jelentette be a Szolidaritás, hogy nem hosszabbítják meg politikai stratégiai együttműködésüket az Együttel. Azt is közölték, hogy Kónya Péter és Székely Sándor kilépnek az Együttből, viszont megtartják parlamenti, illetve fővárosi közgyűlési mandátumukat. Szigetvári Viktor az Együtt elnöke most arra szólította fel őket: mondjanak le mandátumaikról.

2015. február 21. 13:15

Az Együtt elnöke arra szólítja fel Kónya Péter parlamenti képviselőt és Székely Sándort, a fővárosi közgyűlés tagját, hogy mondjanak le mandátumaikról – írja az Atv.hu. A két politikus a Szolidaritás és az Együtt hétfői szakításával egyidejűleg bejelentette, hogy kilépnek az Együttből, de megtartják parlamenti, illetve fővárosi közgyűlési mandátumaikat.

Szigetvári Viktor Facebook-oldalán arra szólította fel Kónyát és Székelyt, hogy adják át mandátumukat „olyan embereknek, akik büszkén vállalva és megkérdőjelezhetetlen elkötelezettséggel továbbra is aktívan dolgoznak a pártért.” Szigetvári szerint ez lenne a becsületes eljárás, már csak azért is, mert „korábban Kónya Péter is határozottan amellett érvelt, hogy azoknak, akik elhagyják a pártot, mandátumukat erkölcsi alapon vissza kell adniuk”.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!