Románia
ÉLŐ
Ukrajna

Megvonta támogatását az Együtt-PM Garabitstól

2014. október 01. 11:42

Megvonta támogatását az önkormányzati választáson a VII. kerületben induló Garabits Károlytól és Devosa Gábortól az Együtt-PM, és visszalépésre, valamint a közéletből való távozásra szólította fel őket – tudatta a szövetség az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

2014. október 01. 11:42

Indoklásként azt írták, hogy a korábban két civil szervezet és a baloldali pártok támogatását élvező Garabits Károlynak egy hét elteltével sem sikerült tisztáznia magát azon súlyos vádak alól, amelyek őt a sajtóban érték. A pártszövetség felszólította a Garabits Károlyt ajánló civil szervezetet, valamint az őt támogató valamennyi ellenzéki pártot, hogy határolódjanak el a „súlyos korrupciós gyanúba keveredett” jelölttől. Hozzátették: a napokban Devosa Gáborról is kiderült, hogy „múltja súlyos korrupciós vádakkal terhelt” és egy ilyen jelöltet az Együtt-PM „nem tud és nem is kíván támogatni”.

A Magyar Nemzet szeptember 23-án publikált egy „A baloldal jelöltje lopni tanít” című cikket a VII. kerületben egyéni jelöltként induló Garabits Károlyról. A lap online felületén egy hangfelvételt is megjelentetett, amelyen – az újság állítása szerint – Garabits Károly hallható. A cikkben kiemelik, hogy a politikus úgy fogalmaz: „előre nem fogadunk el pénzt”, „lopni az tud, aki profi a szakmájában, az amatőr az megbukik”. Garabits Károly az MTI-nek akkor azt mondta, manipuláltnak tartja a hanganyagot, ismeretlen tettes ellen feljelentést tett és szakértői vizsgálatot kér. A nap folyamán hozzátette: független jelöltként folytatja önkormányzatiképviselő-jelölti kampányát.

Devosa Gáborról kedden az Origo azt írta, hogy Erzsébetváros korábbi alpolgármestere, az MSZP–Együtt-PM–DK közös kerületi jelöltje saját rokonától vett egy világörökségi ingatlant. Az ingatlant bérlőként még a sógora vette meg, amit kétmillió forintért vásárolt meg tőle az egykori alpolgármester, majd 17,5 millióért adott tovább –közölte a portál.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2014. október 01. 22:07
Garabits az élő példa arra, hogy szokásos az átjárás az Mszp és a Fidesz között (Garabits ugyanis sokáig fideszes volt).
cutcopy
2014. október 01. 16:14
"„múltja súlyos korrupciós vádakkal terhelt” és egy ilyen jelöltet az Együtt-PM „nem tud és nem is kíván támogatni” De hát kizárólag ilyen emberekkel vagytok tele..
tóth mária
2014. október 01. 15:59
...és a többi jómadár "hiteles" előélettel, ők mind indulhatnak? Lassan többen lesznek, mint a párttagság.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!