Itt a kormány válasza arra, hogy Brüsszel 72 órás túlélőcsomag összeállítására kéri az unió polgárait

„Háborúra készülnek!” – fogalmazott a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

A miniszterelnök hétfői nemzetközi sajtótájékoztatóján kijelentette: a választók vasárnap igent mondtak az új közjogi rendszerre, az új gazdaságpolitikára és a néppárti kormányzásra. A kormány Orbán Viktor szerint megerősítést kapott, hogy folytassa azt, amit elkezdett. A kormányfő indokoltnak nevezte a bankadó megtartását és azt is elárulta, hogy csütörtökre kész lehet a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási listája.
Orbán kijelentette: Magyarország helye az Európai Unión belül nem rendkívüli, csak „erőteljesebben fogalmazunk és határozottabban állunk ki” néhány fontos, Európában szokatlan gazdaságpolitikai intézkedés mellett. A kormányfő több kérdést is kapott kormánya és az unió viszonyáról. Hangsúlyozta, hogy Magyarország és az EU között nincs több konfliktus, mint más tagállamok és a közösség között. Az olasz sajtó kérdésére azt is mondta, hogy még vasárnap este beszélt telefonon Silvio Berlusconi volt olasz kormányfővel, akivel megvitatták a magyarországi választás eredményét.