Azt mondta, semmilyen kapcsolatuk nincs Zuschlag Jánossal, de információi szerint a volt szocialista politikust tíz évre el is tiltották a közügyektől. Arra a felvetésre, hogy az RTL Klub birtokába jutott egy levél, amelyben Táncsics Péter egyeztet Zuschlag Jánossal a párt alapításáról, annak pénzügyeiről, Racker Béla hangsúlyozta: a párt tevékenységében, működésében Zuschlag János nem vesz részt, amióta ő maga tagja a pártnak és részt vesz annak irányításában, biztosan nincs ilyen kapcsolat. Később ezt úgy pontosította, hogy még nem lépett be a pártba, és két hónapja vesz részt közreműködőként annak munkájában.
Racker Béla azt mondta, az ÚMP alapvetően a fiatalok pártja, a legfontosabbnak az elvándorlás megállítását tartja. Ne szüljön tíz gyereket az, aki egyet sem tud felnevelni; elutasítják a házi őrizetet, a célnak megfelelő börtönökre van szükség – ismertette programjukat Racker Béla, aki a műsorban elismerte, hogy szerepel a 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkezőket nyilván tartó NAV-listán.