DK: Nyilatkozzon Orbán a vagyonáról!

2014. február 14. 12:33

A DK négy politikusa kezdeményezi, hogy az Országgyűlés illetékes bizottsága indítson vagyonnyilatkozati eljárást Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben. Gyurcsány szerint ugyanis Orbán idegen pénzekből gazdagodott és korrupt politikussá vált.

2014. február 14. 12:33

A DK kezdeményezi, hogy az Országgyűlés Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottsága indítson vagyonnyilatkozati eljárást Orbán Viktorral szemben.

Az ellenzéki párt elnöke kijelentette: azzal vádolja a kormányfőt, hogy politikai pályafutásának jelentős részében olyan jövedelmekhez jutott hozzá, amelyek túlmutatnak a vagyonnyilatkozatában megjelenő hivatalos jövedelmeken, és amelyek nélkül nem igazolható a vagyongyarapodása.

Orbán Viktor idegen pénzekből gazdagodott, Orbán Viktor korrupt politikussá vált” – mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint a kormányfő számadással tartozik, hogy miből futotta 24 év alatt több mint háromszázmilliós magánvagyonra. Hozzátette: „és akkor még nem említem” azokat a vagyonelemeket, amelyek „minden feltételezés szerint” nem saját nevén, hanem környezetében, felcsúti ismerősök, Simicska Lajoshoz köthető személyek tulajdonában vannak, de „okkal feltételezzük”, hogy a tulajdonjogot Orbán Viktor javára gyakorolják.

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kitiltott
2014. február 14. 23:41
"Jó időben voltam Jó helyen": Mint az közismert, Gyurcsány Ferenc karrierjét KISZ-káderként kezdte (volt az ifjúsági szervezet pécsi bizottságának titkára, a Központi Bizottság titkára, végül az utódszervezet DEMISZ alelnöke is). "Iskolaként" a privatizációs tanácsadással, vállalatátalakítással foglalkozó (például a szakszervezeti vagyon értékelését is végző) Creditum Pénzügyi Tanácsadó Kft.-nél dolgozott. A megszerzett tudást, illetve korábbi mozgalmi kapcsolatait is felhasználva virágoztatta föl az 1992-ben létrehozott, majd később birodalommá terebélyesedő vállalkozását, a vállalatfelvásárlással, -átalakítással és -működtetéssel foglalkozó Altus Befektetési és Vagyonkezelő Rt.-t. A politikába való 2003-as visszatérése óta ennek tulajdonosi jogait nem gyakorolja, magának pedig állítása szerint utasítási és lobbizási tilalmat állított föl - ennek az ellenkezőjére vonatkozó komoly gyanú azóta nem is vetődött föl. A mostani helyzetre jellemző, hogy éppen ezután kezdte el az ellenzék feszegetni az amúgy a "tetszettek volna forradalmat csinálni" viszonyai között szerzett vagyonának eredetét. Az Orbán Viktor hitelvesztésének relativizálására létrehozott testület mindazonáltal végezhetne hasznos munkát: például az ország politikai-gazdasági átmenetének további boncolgatásával megkönnyíthetné a történetírók dolgát. Hiszen az Altus és a többi cég felfutása valóban elválaszthatatlan Gyurcsány pártállami időkből származó összeköttetéseinek kiaknázásától. A cég a megalakulását követő évben már 45 millió forintos bevételt ért el, amelynek nagy része a korábban a KISZ legnagyobb vállalataként ismert Ezermester Úttörő és Ifjúsági Kereskedelmi Vállalat végelszámolási feladatainak elvégzéséből származott. A tízmillió forintos alaptőkével elindított Altus először a Szilasi Ádám vezette Szenzor Rt. székhelyére költözött; Szilasi felesége Tatai Ilona, a Taurus Gumiipari Vállalat volt vezérigazgatója, az MSZMP Politikai Bizottságának egykori tagja, aki a Creditumnál együtt dolgozott Gyurcsánnyal, majd az Altus vezető tanácsadója lett. A következő évet már 184 milliós mérlegfőösszeggel záró cég előbb bérlőként, majd tulajdonosként beköltözhetett a Szalay utca 4. szám alatti épület két felső emeletére, a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) egykori bölcsődéjének és óvodájának a helyiségeibe. Az épület társasházzá alakításában és értékesítésében részt vett a MEH helyettes államtitkára, Szilvásy György (Gyurcsány jelenlegi kabinetfőnöke), aki korábban KISZ-szóvivőként vétette észre magát, és akinek a szintén volt KISZ-vezető Rákosi Ferenc volt a közvetlen munkatársa. Ugyanitt, az alsó szinten az országgyűlési képviselők klubjának otthont adó helyiséget is megszerezte az Altus 11 millió forintért. Az ügylet sokat támadott mozzanata, hogy az adásvétel után egy évvel, 1995-től a MEH tulajdonában lévő Hivatalos Közlönykiadó Kft., majd 2000-től a belőle kivált - de szintén MEH-tulajdonú - Human Jövő 2000 Kht. bérelte a helyiséget az Altustól, évi 1,1 millió forintért. A szerződés az idén áprilisban lejárt, és a két fél nem hosszabbította meg. A sportminiszterré avanzsált Gyurcsánynak a balatonöszödi üdülőben szerzett ingatlan miatt is magyarázkodnia kellett. Az üdülőről leválasztott telket és az azon elhelyezkedő, négy lakosztályt tartalmazó villaépületet a Központi Állami Üdülő és Oktatási Központ adta lízingbe az Aldo Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Tanácsadó Kft.-nek. (Az Aldo a Szenzor egyik cégéből jött létre, majd megvette a Gyurcsány-tulajdonú Nomentana Kft., mely utóbb beolvadt az Altusba.) A tíz évre szóló szerződés évi 2,5 millió forint lízingdíjat határozott meg azzal, hogy a futamidő végén még 5 millió forint maradványértéket kell megfizetni, tehát a ma 70-80 millióra taksált ingatlan összesen 30 millióért cserélt gazdát. Pár nappal a 2002-es kormányváltás előtt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) döntés-előkészítő anyaga rámutatott, hogy az 1993-as költségvetési törvény szerint 20 millió forint feletti értékesítésnél a fejezetért felelős szerv vezetőjének engedélyére lett volna szükség. Ezt a vizsgálatkor nem találták, ráadásul 10 millió forint feletti értékesítéskor nyilvános versenytárgyalást kellett volna lefolytatni, ami nem történt meg, azaz felmerült a lízingszerződés semmisségének jogi lehetősége. Az egy évvel későbbi végleges Kehi-jelentés már arra jutott, hogy az előző anyag még "nem tartalmazhatta azokat a tényeket és dokumentációkat, melyek utólag álltak az ellenőrzés rendelkezésére". A vizsgálat megállapította: a költségvetési fejezet vezetője - a MEH államtitkára - az erre vonatkozó hatáskörét a helyettes államtitkárra (Szilvásy Györgyre) ruházta át, aki a vezetői értekezlet állásfoglalása alapján megadta az engedélyt az értékesítésre. Az Állami Vagyonügynökség által elfogadott ingatlanszakértő az árat 19,1 millió forintra becsülte, az eladásra vonatkozó felhívás pedig megjelent az Új Magyarországban és a Népszabadságban; vételi szándékkal csak az Aldo jelentkezett. A hirdetések valóban nem tartalmazták teljes-körűen a versenytárgyalásokra vonatkozó feltételeket, de ott volt az ügyintéző neve, aki akart, érdeklődhetett nála. Ekkoriban pedig a jogszabály nem rendelkezett az eljárási szabályok efféle megszegésének jogkövetkezményeiről, ezek csak 1995-ben kerültek be az államháztartási törvénybe. Ha beindul A Magyaróvári Timföldgyár és Műkorund Kft. (Motim) privatizációja a legújabb vitatott tranzakció: a Fidesz bejelentette, hogy a Legfőbb Ügyészséghez fordul. Az akkori legnagyobb alumíniumipari, de vegyipari termékeket is gyártó cég 90 százalékát 1995 novemberében szerezte meg az Altus-GPS Kft. konzorcium, és összesen 705 millió forintot fizetett érte. A gyanút az keltette fel, hogy a privatizálásra váró Motim maga is beszállt a megvásárlására készülő és az akkori menedzsment három tagjából álló GPS Kft.-be - annak 30 milliós törzstőkéjét 370 millióra emelve -, majd a már rt.-vé alakult társaság eladta a részesedését egymillió forintért a három úriembernek. Ha ez így történt, az azt jelenthetné, hogy a menedzsment üzletrészét gyakorlatilag az általuk irányított cég vette meg nekik. Arról azonban egyelőre nem esett szó, hogy ebben milyen szerepe lehetett a konzorciális társnak, Gyurcsány Ferencnek. Az Ernst & Young egyébként üzleti alapú értékbecslésében 486 millió forintra tette a gyár vagyonát. Miután a CIB Bank végül is visszalépett, a vásárláshoz szükséges hitelt a Magyar Hitel Bank folyósította, amelynek igazgatósági elnöke Gyurcsány anyósa, Apró Piroska (Horn Gyula egykori kabinetfőnöke) volt. Mostanra a Motim forgalma évente meghaladja a tízmilliárd forintot. Az Altus 1994-ben szerzett részesedést a Taurus-csoporthoz tartozó, elsősorban nyomdaipari gumihengereket gyártó Béta-Roll Kft.-ben (a vásárlásban a valaha liftjavítással foglalkozó Gép- és Technológiaszerelő Rt.-n keresztül vett részt, amelynek 50,1 százalékára privatizációs pályázaton, kárpótlási jegyekért tett szert az Altus). Partnere az ottani menedzsmentből alakult Tab-Roll Kft. volt, a tulajdonosváltás után ebből lett a Motim-privatizációban később részt vevő GPS Kft. A mostanra Béta-Roll Hengergumizó Rt. névre hallgató vállalkozás külföldön is terjeszkedik, székelyudvarhelyi és újvidéki leányvállalata évente több tízmilliós osztalékot termel. A belföldi piac nagyobb részét uraló cégnek akadnak állami megrendelői is, de legutóbb a kettős népszavazásra készült MSZP-s kiadványt gyártó erdélyi nyomda beszállítójaként is sokat emlegették. Mint ahogy a gazdasági-pénzügyi oktatásban piacvezető Perfekt Rt.-t is. Ez 1995 decemberében az ún. egyszerűsített privatizáció keretében lett az Altusé és az Eurohand tanácsadó cégé; a pályázatra egyedül ők jelentkeztek, 321 millió forintos ajánlattal (HVG, 1996. február 3.). Egyáltalán nem kellett volna a 200 milliós saját tőkéjű, évente 40 milliónyi nyereséget termelő társaságot magánkézbe adni - hangzik manapság a gyakori felvetés, nyilvánvalóan az államosítás híveitől. Az egyre jobban jövedelmező cég élére az 1998-as kormányváltáskor Szilvásy érkezett a környezetvédelmi tárca közigazgatási államtitkári székéből. Végül 2002-ben az Altus eladta a Perfektet, mert a politikai tanácsadás felé forduló Gyurcsány úgy vélte, "nem ülhet egyszerre az asztal két oldalán". A vevő az Erdős Ákos többségi tulajdonában álló Láng Kiadó és Holding Rt. volt; ezzel Erdős kiérdemelte a sajtótól a Gyurcsány jó barátja/üzletfele állandó jelzőt, és a Nemzeti Tankönyvkiadó megvásárlásánál is magyarázkodnia kellett (lásd: A nyomda ördöge, Magyar Narancs, 2005. április 7.). A krónika számon tart egy meghiúsult ügyletet is. Az olajtartályok üzemeltetésére a Magyar Villamos Művek (MVM) és az Altus által létrehozott Fortus Rt.-ről van szó: csaknem tíz évvel ezelőtt négymilliárd forint értékű állami tulajdonnak a közös cégbe apportálásával adott volt a lehetőség arra, hogy egy ügyes konstrukcióval minden különösebb erőfeszítés nélkül keressen az Altus több mint 110 millió forintot. Az eshetőségre az Állami Számvevőszék mutatott rá (lásd a Megpróbálták című keretes írást), végül valószínűleg ettől nem függetlenül nem került az ügyletre sor. Azt nem lehet tudni, hogy az apport ötletéhez volt-e köze Apró Piroskának, mindenesetre a Fortus alapításakor az MVM tanácsadója volt (HVG, 2004. november 27.). Gyurcsány Ferenc cégeinek osztaléka 2003-ban 81 millió forintot tett ki, tavaly már elérte a 100 milliót. Az Altusban 750 millió forint névértékű részvényt birtokló politikus-üzletember a cége értékét 3,5 milliárdra becsülte. Abban az 581 négyzetméteres budai házban lakik, ahol a négy lakásból három Apró Piroska, egy a felesége, Dobrev Klára tulajdonában van.
kitiltott
2014. február 14. 23:34
Feljelenthetik a Demiszt 2004. november 09., kedd 11:17 Az adományozók állítják: nem kapták vissza pénzüket Még 1987. október hatodikán egy hallgató telefonált be a közrádióba, hogy az aradi vértanúknak miért nincs emlékművük a fővárosban. A rádió munkatársa még aznap este megszólaltatta a Budapest Galéria főigazgatóját, aki nem zárta ki egy állampolgári javaslatra születendő emlékmű felállítását. A nyilatkozatot hallva Nagy Bandó András felajánlotta, ha gyűjtés indul ő elsőként ötvenezer forintot ajánl fel. Ezt követően összesen négy és fél-ötmillió forint jött össze (mai áron 45-50 millió forint), amit a KISZ, később jogutódja a Demokratikus Ifjúsági Szövetség (Demisz) kezelt. A szobor azóta sem készült el. – Még 1992-ben visszafizették az adományozóknak a pénzt, amelyet 1988-tól kezdve fizettek be az emlékműalap számlájára – közölte a Kossuth Rádióval Dobos Gabriella. A Fővárosi Főügyészség szóvivője mindezt a ténylegesen már régen nem működő Demisz utolsó irodavezetője, Takács István nyilatkozatára hivatkozva mondta el. Trebitsch Péter hétvégén sugárzott műsorában, A 23. órában az adományozók azonban tagadták, hogy egy fillért is viszontláttak volna. Sólyom László jogászprofesszor, a védnökség intézőbizottságának tagja kijelentette: fel kell szólítani a számlakezelőt arra, hogy számoljon el, hiszen „a Demisz jogilag még létezik, nem bújhat el”. A Népszabadság információi szerint a védnökség elnöke, Pozsgay Imre egy kibővített intézőbizottsági ülést kíván összehívni, hogy pontot tegyenek a kínos emlékműügy végére – írja a Népszabadság. Mint arról a Magyar Nemzet korábban beszámolt, Gyurcsány Ferenc éppen abban az időben volt a KISZ, illetve utódszervezetének, a Demisznek a vezetője, amikor annak több milliárd forintosra becsült vagyona szinte teljesen eltűnt. A miniszterelnök éppen a Demiszben kialakult ismeretségeit és kapcsolatait használta fel saját előmenetele érdekében. Az egykori mozgalmárok között több vállalkozóvá-menedzserré lett ifjú is akadt, akikről azóta sem terelődött el teljesen a gyanú árnyéka, hogy közreműködtek az 1989–1990-es átalakulás hónapjaiban hirtelen megcsappanó KISZ-, illetve Demisz-vagyon széthordásában, s ennek „morzsáiból” szedték össze a vállalkozásaikat megalapozó indulótőkét. A gyanú nem kerülte el Gyurcsány Ferencet sem, amikor kiderült: a saját érdekeltségébe tartozó cég végezte el a fénykorában legnagyobb KISZ-vállalatként ismert Ezermester Úttörő és Ifjúsági Kereskedelmi Vállalat végelszámolását. Gyurcsány milliárdos vagyonát a kilencvenes évek elején alapozta meg. Jelenlegi vagyonát 3,5 milliárd forintra becsülik.
kitiltott
2014. február 14. 23:33
Elvtársak az üdülőparadicsomban Gyurcsány Ferenc kormányüdülő-lízingeléséhez kísértetiesen hasonló eset történt a Horn-kormány idején. Ekkor a hajdúszoboszlói kormányzati üdülő került Medgyessy Péter kormányfő barátja, a hajdúszoboszlói volt MSZMP-titkár cégének tulajdonába. Emlékezetes, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal üdülőügyek vizsgálatáról szóló jelentése, az őszödi esetet kivéve, titkos. Nem nyújtotta be a Medgyessy-kormány elé a hivatal előterjesztését Monostori Lajosné, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) elnöke az elmúlt egy év során a volt állami üdülővagyonról, ezért az ma államtitoknak minősül. Kivéve Gyurcsány lízingügyét, ezt a részt azonban a hivatal Szilvásy György, illetve Kiss Péter kancelláriaminiszter intenciói nyomán kijavították. A Medgyessy-kormánynak eddig tehát nem volt módja a nemzeti vagyont érintő ügyek tisztázására és az esetleges jogsértő állapot felszámolására. Ennek fényében érdekes egy másik üdülőügy. Hat évvel ezelőtt egy másik, kormányzati üdültetést végző szálloda különös körülmények között lelt gazdára. A kedvezményezett ebben az ügyletsorban Pántya György hajdúszoboszlói volt városi pártbizottsági első titkár, Medgyessy Péter barátja. Pántya cége, a Thermál-Piramis Kft. úgy vásárolhatott meg két volt szakszervezeti üdülőingatlant, hogy csak az egyikre volt elővásárlási joga. Arra is úgy, hogy egy évvel korábban egyedül ő köthetett rá határozott idejű bérleti szerződést beprotezsált vállalkozóként, a bérleti jog azután elővásárlási jogot eredményezett a Hunguestnél mindkét ingatlanra. Az ingatlanokat versenytárgyaláson a Hunguest Portfolio Rt. értékesítette, annak a Hunguest csoportnak a tagja, amely a Hunguest Vagyonkezelő Rt. vezetésével a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványba bevitt volt szakszervezeti ingatlanvagyont kezeli. Ez az a Hunguest Rt., amely a most éppen a kárpótlási jegyeket beváltó Forrás Rt.-ben irányítási jogot nyert Arago-csoport befolyása alá engedte a Horn-kormány idején egy szindikátusi szerződéssel az egykori szakszervezeti üdülők közül a legértékesebbeket. Pántya cége, a Thermál-Piramis, a Hotel Mikro üdülőt ötvenhatmillióért, a Hőforrás „A” szállodát huszonötmillióért szerezhette meg 1997. október 30-án. Ugyanezen a napon a Huszty András – az MSZP pénzügyi ellenőrző bizottságának volt elnöke – vezette Magyar Fejlesztési Bank tulajdonában lévő állami cég, a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Rt. beszállt tulajdonosként Pántya cégébe, megemelve a kft. törzstőkéjét 20,5 millió forinttal, sőt az MFB leánybankja, a Konzumbank egy hónappal később 61,5 millió, majd 1998 februárjában újabb 61,5 millió forint jelzáloghitelt nyújtott a cégnek. 1998. július 6-án (az ügyvivő Horn-kormányt pontosan ezen a napon váltotta a megalakult Orbán-kormány) újabb százmillió forint hitel miatt jegyzett be jelzálogjogot a Konzumbank, vagyis igencsak nagyvonalú volt a Medgyessy Péter pénzügyminisztersége idején a Huszty vezette MFB-leánybank Pántya volt párttitkár cégével. A Thermál-Piramis 1998. július 3-án még egy negyvenhárommillió forintos kamattámogatást is kapott az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumtól. De hogy teljes legyen a stafírung, 1998. március végén a Kiss Elemér vezette Miniszterelnöki Hivatal tulajdonában lévő Közlönykiadó Kft. bérbe vette tőle a Hotel Mikrót, sőt üzemeltetési szerződést is kötött Pántya cégével. És még ráadásul százhuszonötmillió forintot át is utalt a Thermál Piramisnak a szükséges felújítás költségeire. Medgyessy párttitkár barátja nem maradt hálátlan. Pántya György még 1998 júniusában átalakította az érdekeltségébe tartozó Grátis ’92 Kft.-t Gratis ’92 Biztosítási Alkusz Rt.-vé. És a cég felügyelőbizottságába 1998. június 10-től (még hivatalban lévő pénzügyminiszterként) 2000. május 10-ig beült Medgyessy Péter, Kiss Elemér (még hivatalban lévő politikai államtitkárként), valamint Sándor László, a szakszervezeti üdülővagyon-kezelést felügyelni jogosult Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke. Medgyessy, Kiss és Sándor – a Magyar Nemzet értesülései szerint – nem társadalmi munkában felügyelték Pántya György cégének működését. *** Gyurcsány lízingje. Gyurcsány Ferenc cége úgynevezett lízingkonstrukcióban szerezte meg 1994-ben a balatonőszödi kormányüdülőt: a huszonötmillió forintos vételárat lényegében tíz részletre elosztva, tíz év alatt fizetheti meg lízingdíj formájában. Az ingatlan jövőre a Gyurcsány-cég tulajdonába kerül, és a sportminiszter értékesíteni akarja, elmondása szerint az eladásból 70-80 millió forint bevételre számít. Az ügyletet Szilvásy György – Gyurcsány barátja és üzlettársa – a Miniszterelnöki Hivatal akkori helyettes államtitkáraként engedélyezte, Kajdi József közigazgatási államtitkár teljes körű felhatalmazása alapján. A Magyar Nemzet értesülése szerint az előző kormány idején a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal álláspontját – vagyis hogy a szerződés semmis – arra alapozta, hogy a kormányüdülő a kincstári vagyon része, vagyis a Miniszterelnöki Hivatal nem volt jogosult engedélyezni az ingatlan értékesítését, azt csak a Kincstári Vagyoni Igazgatóságot felügyelő pénzügyminiszter hagyhatta volna jóvá. Az már csak hab a tortán, hogy a szakszervezeti üdülővagyont kezelő Hunguest Rt., illetve Gyurcsány elmondása alapján maga az állam az első 4-5 évben visszabérelte az ingatlant. *** Egy levelezés krónikája Alighanem Répássy Róbert fideszes frakcióvezető-helyettes levele indította el azt a lavinát, amely elsodorta a Kehi őszödi jelentését. Szilvásy György tavaly egy közigazgatási államtitkári értekezleten lett figyelmes a Gyurcsány-ingatlanról szóló jelentés hibáira, de arra nem tudott válaszolni, miért csak idén júniusban tett észrevételeket. Május 29.: Répássy Róbert levelet intézett Monostori Lajosnéhoz, a Kehi elnökéhez, hogy megismerhesse a 2002. első félévi ellenőrzési jelentést. Három levélváltást követően a Kehi vezetője Kiss Péter kancelláriaminiszterre hivatkozva azt közölte, hogy a képviselő nem ismerheti meg az előző kormány hivatali ideje alatt készült vizsgálati anyagot. Monostoriné az irat megismerését a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényekre való hivatkozással tagadta meg. Június 23.: Szilvásy György levelet írt Kiss Péter kancelláriaminiszternek. „A Miniszterelnökség költségvetési fejezet gazdálkodásáért felelős akkori vezetőként szükségesnek tartom, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a jelentés vonatkozó részét (Összefoglaló megállapítások: 18. oldal, Javaslatok: 36. o., Részletes jelentés 39. o.) az alábbiakban vázolt ténybeli és jogi helyzetre módosítsa. (…) Információim szerint a fenti körülményekről a MeH tájékoztatása alapján a vizsgálatot végző Kehi is tudomást szerzett, azonban a jelentés végső változatában sem küszöbölték ki a lényeges információk (értékbecslés, vezetői értekezleti döntés, nyilvános pályázat) elhallgatását, és a megalapozatlan jogi következtetéseket, ami alapján a Kormány és a közvélemény valótlan tájékoztatást kapna. Mindezekre tekintettel kérem Miniszter Úr szíves intézkedését az összefoglaló ellenőrzési jelentés felülvizsgálatának elrendelése érdekében.” Szilvásy egy lapnyilatkozatából az derül ki, hogy az eredeti Kehi-jelentéshez egy tavalyi közigazgatási államtitkári értekezleten jutott. Arra nem tudott válaszolni, hogy egy év után miért most tette szóvá a jelentés hiányosságait. Szilvásy egy tv-interjúban elismerte, voltak kisebb szabálytalanságok az ügyletben, de ezek nem köthetőek Gyurcsány Ferenchez. Július 3.: Kiss Péter kancelláriaminiszter levelet írt a Kehi elnökének, Monostori Lajosnénak. „A jelentésben szereplő ingatlan (Balatonszemes) értékesítése a jogszabályoknak megfelelően történt (…) Az értékesítés engedélyezését a MeH vezetői értekezlete is tárgyalta és engedélyezte. (…) Az engedélyezést követően – jogszabályi előírásokak megfelelően – nyilvános pályáztatásra került sor. (…) A szerződés színleltségével kapcsolatos, a KVI-megállapítással nem tudok egyetérteni, körültekintőbb jogi szakértői kontroll esetén ez a megjegyzés nem kerülhetett volna bele a jelentés végleges szövegében. Mindezekre tekintettel felkérem az »Összefoglaló ellenőrzési jelentés« felülvizsgálatára.”
kitiltott
2014. február 14. 23:30
Gyurcsány volt cége nem veszített a Kulcsár-ügyön A korábban Gyurcsány Ferenc irányítása alatt álló Altus Rt. a Kulcsár-botrány kirobbanását követően hozamokkal együtt kapta vissza több tízmilliós befektetését. Ez Jagiellowicz Györgynének, az Altus Rt. vezérigazgatójának a rendőrségen tett tanúvallomásából derül ki. Az üzletasszonyt 2003 szeptemberében faggatták ki az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Osztályának nyomozói. Jagiellowiczné azt állította, hogy Gyurcsány Ferenc utasítására vette fel a kapcsolatot Kulcsár Attilával, akivel többször is találkozott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!