Szili Katalin, a szervezet elnöke, független országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a választóknak nem ismert arcokat kell keresniük soraikban, hanem olyan személyeket, akik eddig saját közösségükért dolgoztak. Kiemelte, hogy jelöltjeik ebből adódóan kiválóan ismerik a magyar valóságot és azokat, akiket képviselni kívánnak, szemben a jelenlegi két nagy politikai pólus képviselőivel, akik szerinte a földtől elrugaszkodottan élnek.
A KTI vezetője aláhúzta, hogy jelöltjeikkel olyan programot valósítanának meg, amely nem jelentene visszalépést az elmúlt huszonöt év egyetlen korszakába se. A pártot alkotó huszonöt civil szervezet ugyanis megjeleníti a civilek változtatási igényeit, vagyis például az elszegényedés visszafordítását, a reménytelenség és a munkanélküliség felszámolását, fejtette ki. Szili Katalin tájékoztatása alapján tizennyolc budapesti jelöltjük között munkavállaló, jogász, pedagógus és vállalkozó is található.