A közműcégeknek a nonprofittá alakítással kapcsolatos várható reakcióját firtató felvetésre Orbán Viktor úgy válaszolt: „ilyenkor kell megfelelő nagyságú bicepsszel rendelkeznie az állami rezsihivatal vezetőjének”. Az általa használt rezsiharc kifejezés alátámasztására megjegyezte, hogy ő is folytatott „barátságosnak tűnő, de brutális” tárgyalásokat nagy nemzetközi cégek „morózus hangulatban, felfegyverkezve” megjelenő vezetőivel.
Elmondta továbbá, hogy az idén télen is biztosítanak majd – a zömében állami erdőkből kitermelt – szociális tűzifát a piaci ár alatt, az önkormányzatokon keresztül. Az ezt szolgáló költségvetési keretet idén megkétszerezték, így mintegy kétmilliárd forint értékű szociális tűzifát fognak szétosztani – ismertette a miniszterelnök. Hozzátette, a szén esetében is hasonló rendszerben gondolkodnak. Ráadásul – bár a kormányon belül is vita van róla – a szénbányászatot a jövő szempontjából fontos területnek tartja, és szeretné, ha legalább a szociálisszén-ellátást biztosító újabb, kisebb bányák nyílnának meg. „Erről tárgyalások zajlanak, készülődünk itt is egy váratlan tettre” – fogalmazott.
Orbán Viktor szólt arról is, hogy nem tartja elkerülhetőnek azt a csatát sem, amely a gazdasági szereplők rezsijének csökkentésével kapcsolatos. „A választások után a következő magyar kormánynak választ kell adnia arra a kérdésre, hogy milyen eszközökkel tudjuk levinni az Amerikai Egyesült Államok energiaárszintjére a mi magyar energiaárszintünket”. Hozzáfűzte, az Egyesült Államokban 30 százalékkal olcsóbb a gazdaság által használt energia ára, mint Európában A lakossági rezsicsökkentésről elmondta, az újabb, novemberi árcsökkentést követően, jövő év január 1-jétől ismét megvizsgálják, milyen adatokat produkálnak a rezsiszektorban működő vállalkozások, és „utána dönthetünk arról, hogyan tovább”.