Bazsai Ferenc, „a magyar szociáldemokrácia ikonikus alakja, aki 1938 óta a párt tagja, elfogadta az örökös tiszteletbeli elnöki felkérést” – írták. Kitértek arra, hogy az alakuló kongresszus június 8-ára összehívta a 106 egyéni országgyűlési képviselői körzet felelősét, és döntött arról, hogy július folyamán politikai nagygyűlésen határoz a 2014-es választásokon követendő politikai stratégiáról. Közölték azt is: a vasárnapi kongresszuson a párt országos ellenőrző bizottságának elnöke ismertette a testület által hónapokon keresztül lefolytatott belső vizsgálat eredményét, amelynek rövid összegzése szerint „a párt legfelsőbb döntéshozó fóruma számára világossá vált, hogy az MSZDP 2006-től 2012 októberéig a hatályos jogszabályokkal össze nem egyeztethető módon, belső szabályozások figyelembevétele nélkül, összességében törvénytelenül működött”.
A jelentés szerint az MSZDP a szabálysértésekre való tekintettel fegyelmi úton kizárta tagjai sorából a párt korábbi vezetőjét, Kapolyi Lászlót, aki a kizárás ellen nem fellebbezett. Ezt követően az ellenőrző bizottság úgy döntött, hogy javaslatot tesz a kongresszus számára a párt megszüntetésére és a szociáldemokrata politikai örökség folytonosságának megőrzése érdekében, új politikai párt megalakítására – olvasható a közleményben.