Vádat emeltek a Fidesz hajdúsámsoni frakcióvezetője ellen

2013. április 30. 17:42

Vesztegetés miatt vádat emelt Máthé Attila volt hajdúsámsoni alpolgármester, a Fidesz jelenlegi városi elnöke és önkormányzati frakcióvezetője ellen a Központi Nyomozó Főügyészség Debreceni Regionális Osztálya.

2013. április 30. 17:42

A vádirat szerint - amit keddi számában a Népszabadság ismertetett - Máthé Attila elsőrendű vádlott a 2010-es választások előtt, amikor Hajdúsámson alpolgármestere, illetve polgármester-jelöltje volt, egy-egymillió forint kenőpénzt kért két helyi lakostól a leendő városi egészségház kialakítása érdekében – írja az MTI. A vesztegetési ügyben a vádirat szerint a másodrendű vádlott P. Elek közvetített. Máthé Attilát az egyik ingatlantulajdonos jelentette fel, aki akkor a Fidesz választási aktivistája volt, s a másik tulajdonossal együtt megtagadta az egymillió forint kenőpénz kifizetését.

Máthé Attila a nyomozás során végig tagadta a bűncselekmény elkövetését, míg P. Elek beismerő vallomást tett. „Ártatlan vagyok, nem követtem el bűncselekményt” – mondta Máthé Attila kedden az MTI megkeresésére. Szavai szerint semmi olyat nem tett, amit a vádirat tartalmaz. „Az ügyészségi dokumentum hamis tanúvallomásra épül” – tette hozzá. Máthé Attila a bíróság előtt fogja megvédeni magát, s mint kifejtette: „bízik az igazságszolgáltatás pártatlanságában”.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
silvester
2013. május 01. 10:48
A sok mindent tudó nagy okos ott volt,mindent látott és halott ,ideje a tilikov,pofon és más vélemény?alkotókat tanúként a bíróságra beidézni.No és nem elfeledni egy pici város körüli üggye-ha egyáltalán volt ilyen- országos szinten emlegetve példálózgatni arra utal,hogy a túloldaliak nem tudnak és nem is értenek semmihez.Hiába az erőlködés odaát 2014-ben libamájas bukta lesz libsikék.
kamasuka
2013. április 30. 23:56
Tényleg tudom sajnálni a pártokat, legyen az szociánista, dzsobber vagy fidesznáci, hogy sikeresen integrálnak tagjaik közé olyan faszkalapokat, melyeknek csak a bűnözésen és a lopáson jár az eszük, legyenek talpasok, képviselők, vagy csak sima miniszterelnökök 2004-2010 között ... ;)
rogananti
2013. április 30. 22:00
Egymillió? Biztos keveslik a többiek, csorbul a párttársak hírneve. És már úgyis dobni kell egy zuslágot a közvéleménynek, annyit loptak. Kapóra jön.
Rike
2013. április 30. 20:45
Alvás!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!