Véget ért a kilakoltatási moratórium

2013. március 07. 19:14

Véget ért a kilakoltatási moratórium, és mivel kormányzati döntés nem született a moratórium meghosszabbításáról, a hatályos szabályozás szerint megkezdődött a bíróságok által jogerőre emelkedett döntések végrehajtása. Az idén háromszáznál kevesebb kilakoltatásra lehet számítani – közölte a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara csütörtökön az MTI-vel.

2013. március 07. 19:14

A kilakoltatási moratórium a három téli hónapra vonatkozik, március 1-jétől november 30-ig végrehajtják a jogerős bírósági ítéleteket, és ha a bíróság egyértelműen a kilakoltatás mellett foglal állást, akkor kilakoltatják az adósokat – olvasható a kamara közleményében, amely kitér arra is, hogy a kilakoltatások ügyében eljáró végrehajtóknak nincs joguk mérlegelni az ügyek hátterét.

A végrehajtók csak abban az esetben állhatnak el a végzés foganatosításától, ha erre külön bírói végzés érkezik, amely mentesíti az adóst a végrehajtási eljárás lefolytatása alól. Az adósok az ügyükben eljáró bíróságnál kezdeményezhetik a végrehajtás felfüggesztését, ha megfelelő dokumentációkkal igazolni tudják, hogy az eljárás során nem sújtották őket rendbírsággal, és van olyan méltányossági körülmény, amely okot ad a végrehajtás felfüggesztésére.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara statisztikái szerint tavaly az ingatlanárveréseket követő kilakoltatások száma 250 alatt maradt. Várhatóan a moratórium végeztével sem emelkedik meg ugrásszerűen a kilakoltatások száma. Az előzetes statisztikai adatok szerint a korábbi évekhez hasonlóan az idén is várhatóan háromszáz alatt marad a kilakoltatások száma. Ez előreláthatólag tízszázalékos emelkedést jelent az elmúlt évi számokhoz képest, összhangban a beérkezett ügyek számának tízszázalékos növekedésével.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
James
2013. március 07. 21:14
Szégyen, hogy ebben az országban mindent megtehetnek a bankok, és nincs az a bíró, aki ki merné mondani, hogy átverés volt az egész. Mégis, hogy van az, hogy az OTP Romániában fele annyi kamatért kínálja a hiteleit, mint itthon???
Wazze
2013. március 07. 19:45
Mert senkit nem hagynak az út szélén... ...a terepjárójában sirdogálni.
Hunor N.
2013. március 07. 19:22
Idegen bevándorlókra 1 milliárdot fordítottunk tavaly, a saját vérünket meg kitesszük az utcára a rohadék bankok aljasságai eredményeképpen. Ez nagyon szép!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!