Ángyán: Sok ponton módosítani kell a földtörvényt

2013. január 20. 08:42

Ángyán József szerint sok ponton módosításra szorul a februárban parlament elé kerülő földforgalmi törvényjavaslat, amely jelenlegi formájában lehetővé tenné például, hogy gazdasági társaságok a tervezett maximális 1200 hektárnál nagyobb területre is szerezhessenek haszonbérletet.

2013. január 20. 08:42

A fideszes parlamenti képviselő, volt agrárállamtitkár szombaton Pécsen, az Élőlánc Magyarországért és a Váralja Szövetség Kié legyen a föld és hogyan? című rendezvényén arról beszélt: több ezer hektáros birtokok kialakításának lehetőséget nyújtó kiskapu, hogy a társas gazdálkodásoknak a tagjaiktól bérelt földet nem kell beleszámítaniuk az 1200 hektárba, valamint a kényszerhasznosítás.

Ángyán József rámutatott, utóbbi azt jelenti, ha az állam úgy látja, hogy valaki nem megfelelően használja a földet, elvonhatja tőle azt, és pályáztatás nélkül, a nyilvánosság kizárásával annak adhatja, akinek akarja. Ráadásul a kényszerhasznosító a bérleti díjából levonhatja a saját költségeit. „Vagyis az állam ingyen juttathat erőforrást azon köröknek, amelyeknek gondolja” – mondta.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány tavaly szeptemberben terjesztette be a földforgalmi törvény tervezetét, a törvényjavaslat általános vitája alatt több mint 200 módosító indítvány született, ezért a részletes vitát a tavaszi ülésszakra halasztották. Azt hangoztatta, hogy képviselőtársával, Bencsik János volt energiaügyi államtitkárral együtt több tucat módosító indítványt jegyeznek. Ezek között van, hogy csak azoknak adnának lehetőséget a földszerzésre, akik legalább három éve az adott településen laknak.

Kedvező helyet biztosítanának a földelővásárlásra jogosultak sorában azoknak a fiatal pároknak, amelyek az állammal kötött megállapodásban vállalják, hogy az adott településen letelepednek, egyikük mezőgazdasági tevékenységet végez, és legalább két gyermeket felnevelnek. Emellett helyi földbizottságokat hoznának létre, amelyek a helyi közösségek által, saját soraikból megválasztott három-öt tagú, a település földforgalmi és -használati ügyeiben véleményező, javaslattevő, együttdöntési jogokkal felruházott testületek lennének.

Ángyán József az MTI kérdésére válaszolva azt mondta, feltételezi, hogy ezek a kérdések is szóba kerülnek a Fidesz-KDNP-frakció február 5. és 7. közötti, Gyulára tervezett frakcióülésén. Megjegyezte, lát esélyt arra, hogy indítványaik közül néhányat elfogadjon a parlament. „Továbbra is meggyőződésem, hogy a földet a helyben lakó családokhoz, a fiatalokhoz kell juttatni, és segíteni kell őket, hogy ez a kisebb mozaikokból építkező szerkezet összefogjon, szövetkezzen” – hangoztatta a volt államtitkár.

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
devlaci2
2013. január 20. 20:53
Búcsúzik a TS!!! Világot meg nem váltott, hírnévre nem tett szert, botrányt nem csinált. Olvasottságot viszont szépen hozott. Közel 10 000 olvasó, köszönöm azoknak akik olvastak. De nem maradtok blog nélkül, kicsit sportosabb, szertelenebb, színesebb. Központban a devailacipost.tumblr.com. http://tabloidschmuck.tumblr.com/post/41031765826/hatarozatlan-idore-szunetre-vonul-a-ts
potyka
2013. január 20. 17:39
Nem kell itt módosítani semmit. Orbán megmondta. http://www.youtube.com/watch?v=sH6WfR3Mlaw
motoros
2013. január 20. 16:16
Ángyán is kampányol.
egyeniszurolista
2013. január 20. 15:32
Ilyen szép délutánom régen volt. Megszabadultam a ballib mocskoktól. Ezer éve nem kommenteltem ilyen elégedetten, normális emberekkel, nem aljaballibtrollokkal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!