Pokorni: Kell önkormányzati jogszabály a közösségellenes magatartásokról

2012. november 21. 19:54

Mindenképpen kell jogalkotói felhatalmazás az önkormányzatoknak arra, hogy a szabálysértési törvényben nem vagy nem kellő részletességgel szabályozott pontokat megalkothassák a tiltott, közösségellenes magatartásokra – jelentette ki Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a VIII. kerületben tett látogatásán szerdán.

2012. november 21. 19:54

Pokorni Zoltán az Alkotmánybíróság (Ab) múlt heti, a tiltott, közösségellenes magatartások önkormányzati szankcionálását hatályon kívül helyező döntésére utalva kifejtette: nem ismer olyan önkormányzati rendeletet, amely ne lett volna elfogadható, és csak a bírságokból befolyt haszon motiválta volna.     Pokorni Zoltán szólt arról is, hogy a kormány öt nagy terület – a nyugdíjrendszer, a szociális rendszer, az államigazgatás, az egészségügy és az oktatás - átszervezéséhez kezdett hozzá. Ezt az előző kormányok nem tették meg, és most már nem lehetett elodázni - tette hozzá, megjegyezve, hogy amíg a világon pénzbőség volt, addig hitellel tudták fedezni a pazarló működést.

Az oktatási szférát érintő zárolásokkal kapcsolatban elmondta: nem az idei 7 milliárd, hanem a jövő évi 23 milliárd forint kigazdálkodása a kérdés. Úgy vélte: ha a kormány mindenhonnan le akar vágni, akkor mindenki működésképtelen lesz. Álláspontja szerint közelebb van a megoldáshoz, ha azokon takarítanak meg, akik nem vonzók a hallgatók szemében, és most is fizetésképtelenek. Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), Józsefváros polgármestere úgy vélte: az Ab olyan rendeletalkotási jogot „csavart ki” az önkormányzatok kezéből, amely a közrend fenntartását szolgálja. Kijelentette: jogalkotási kényszer van az Országgyűlésen, ez így nem maradhat. A kerületvezető szerint a testület döntésében szereplő pontok figyelembe vételével más típusú jogszabályt kell alkotni. Álláspontja szerint még van megoldás a tiltott, közösségellenes magatartások szankcionálásának lehetőségére.

A VIII. kerületi polgármester szólt a hajléktalanok életvitelszerű közterületi tartózkodásáról is. Mint mondta, nem tűnik biztosítottnak, hogy a tavalyi eredményt – amikor jóval kevesebben fagytak halálra – biztosítsák, még egy jóval erősebb szociális fellépéssel sem. Vas Imre fideszes országgyűlési képviselő, választókerületi elnök arról beszélt, hogy a járdák, aluljárók szabályozására a közlekedési szempontok adhatnak felhatalmazást a miniszternek vagy az önkormányzatoknak.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2012. november 21. 23:49
Szakember...
Nagytestver
2012. november 21. 22:48
Pokorni is megbetegedett, agyara ment a piti hatalma, sotet bolsevik felemkeltokent nyilatkozik es ez kibaszottul antiszocialis.Hiaba, egy besugo ivadekatol nincs mit varni.
Békemenet
2012. november 21. 20:34
Pokorni miniszter úr beszélt az oktatásról tehát idepasszol, amit a szabotáló pedagógusokról írtam: Szerintem nagyon rossz húrokat pengetnek a pedagógus dolgozók, amikor a trockista-buchárinista szörnyetegek mintájára ilyen súlyos törvénysértésekkel próbálják - persze sikertelenül, mindenki derültségére - szabotálni a Nemzeti Együttműködés Rendszerének zavartalan működését. Belegondolni is szörnyű, hogy az ellenség által felbujtott és megtévesztett pedagógus dolgozók miféle retrográd, idejétmúlt téveszmékkel tömhetik a kis buksi fejeket, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy a Fidesz és a Nemzeti Együttműködés Rendszere által véghezvitt történelmi fordulat történelmi jelentőségét alapjaiban kérdőjelezzék meg. A Fidesznek és a Nemzeti Együttműködés Rendszerének minden időben készen kell állnia, hogy a diverziót felszámolja, az iskolákban a kormány iránti békés, baráti hangulatot újra érezhetővé tegye. És ezt csak úhy lehet elkezdeni, ha az iskolákban helyreáll a törvényes rend, és a másik embertárs, NER-társ tisztelete. A következő rész kiemelten fontos: "Szakítani kell azzal az opportunista lelkinyugalommal, amely abból a téves feltételezésből indul ki, hogy ami erőnk növekedésével az ellenség egyre kezesebbé és ártalmatlanabbá válik. Ez a feltevés gyökerében helytelen. Nem egyéb ez, mint visszhangja az elhajlásnak, amely mindenkinek azt bizonygatta, hogy az ellenségeink lassacskán be fognak csúszni a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe, és végeredményben valóságos fideszesek lesznek. Babérokon nyugodni és szájtátva a levegőbe bámulni - nem a fideszesekhez méltó dolog. Nem a megnyugvásra van szükség, hanem éberségre, valóságos fideszes, fülkeforradalmi éberségre. Nem szabad elfelejtenünk, hogy minél reménytelenebb ellenségeink helyzete, annál hajlandóbbak a "végső eszközökhöz" nyúlni, mint egyedüli eszközéhez azoknak, akik bukásra vannak kárhoztatva, a fideszhatalom elleni harcukban. Nem szabad ezt elfelejteni, és ezért ébernek kell lenni."
Robin
2012. november 21. 20:21
Pokorni önkormányzatánál már csak az elődjéé, Mitnyáné volt pocsékabb. x(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!