Nem fogyott eléggé az alaptörvény

2012. március 12. 11:38

Nem úgy fogyott az alaptörvény, ahogy arra a kormány számított. Az ingyenesen igényelhető példányokra eddig csak az elkülönített összeg negyedét költötték el – írja a Blikk.

2012. március 12. 11:38

Bruttó 63 millió forintot különített el az Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) arra, hogy aki igényli, ingyen megkaphassa az új alaptörvény – Kövér László aláírásával ellátott – egy példányát. A keretösszegnek ugyanakkor mindössze negyedét, 15,5 millió forintit használtak fel – írja a Blikk. A tárca a lappal azt közölte, hogy fél év alatt, szeptember 1-jétől február végéig 72 ezren kérték az alaptörvényt. Hozzátették: egy példány tehát 215 forintba került.

Az elkülönített pénzből megmaradt mintegy 48 millió forint a KIM-nél marad, de ebből finanszírozzák a további alaptörvény-igényléseket is. A KIM állásfoglalása szerint minden önkormányzat maga dönti el, hogy mennyi ideig működteti az alaptörvény asztalát.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pikkpakk
2012. március 12. 23:18
Ki a túrót érdekel ez a fideszes marhaság... Ez is csak addig tart míg leváltják őket... De addig még behozzák heti 6 órában a kötelező hittan okítást.... Már látom ,hogy a jövő fiataljai önként mind balosok lesznek :) Már csak ezért....
=nessuno=
2012. március 12. 23:14
"A KIM állásfoglalása szerint minden önkormányzat maga dönti el, hogy mennyi ideig működteti az alaptörvény asztalát." Ezt a liberális elhajlást...
Dr. Táskás Tóni
2012. március 12. 14:26
Kinek kell selejt? Plagi bá aláírása miatt úgyis érvénytelen, osztjónapot.
trespass
2012. március 12. 14:25
És a kerényi még szabadon járkál!?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!