Hajnali kettő körül engedték ki az első, még pénteken este a Szabadság hídról előállított tüntetőt a IX. kerületi kapitányságról. Tálos Lőrinc megerősítette: az illetőt négy társával együtt közlekedési szabálysértéssel gyanúsították meg. Az öt előállított, közöttük 3 LMP-aktivista jogi képviseletét Schiffer András látja el. Az LMP képviselője azt mondta, hogy megérkezésekor ugyan nem akarták beengedni a kapitányságra, de ő arra hivatkozott, hogy ügyvédként szeretné védeni az előállítottakat, és országgyűlési képviselőként is joga van belépni az épületbe. Ezt követően engedték be az előállítottakhoz.
A kapitányságon lévő demonstrálókat az épület előtt mintegy másfél tucat társuk várta, akik hajnali 1 óra körül érkeztek a Haller utcába. Közülük ketten megpróbáltak bejutni a kapitányságra és beszélni a bennlévőkkel, de erre nem kaptak engedélyt. Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese péntek éjjel azt közölte az MTI-vel, hogy közlekedési szabálysértés miatt a rendőrség munkatársai este a Lánchídról és a Szabadság hídról több mint egy tucatnyi állampolgárt állítottak elő az V. és IX. kerületi rendőrkapitányságra.