Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



A TF-jogutód Semmelweis Egyetem rektora hétfőn felkérte a Testnevelési és Sporttudományi Kar dékánját, hogy hozzon létre tényfeltáró vizsgáló bizottságot, mely tanulmányozza Schmitt Pál kisdoktori disszertációja létrejöttének körülményeit – írja az Index.
A tényfeltáró bizottság létrehozására Tóth Miklós dékánt kérték fel, aki a botrány kipattanása után, múlt pénteken még úgy fogalmazott nincs okuk azt feltételezni, hogy nem kellően megalapozott döntést hozott a Schmitt doktoriját elbíráló bizottság. Tóth akkor azt mondta: a kisdoktori cím kiadása az általános eljárásrendnek megfelelően, szabályszerűen történt, s az értekezés tartalma megfelelt az akkori követelményeknek.
