Könnyítenék az egyházzá válást

2011. december 26. 14:37

A fideszes Turi-Kovács Béla és az emberi jogi bizottság is módosítana a Lázár János-féle egyháztörvényen.

2011. december 26. 14:37

A Lázár János által szerdán benyújtott új egyházügyi törvényjavaslat ugyanazt a tizennégy felekezetet ismerné el egyházként, mint a nyáron elfogadott, de a közelmúltban visszavont, illetve az Alkotmánybíróság által megsemmisített jogszabály. Ám míg a korábbi törvény szerint az egyházzá minősítés feltételeként a legalább húszéves magyarországi egyesületi működést – amely időtartamba beleszámított volna a jogszabály hatálybalépése előtti egyházi működés is – írt elő, addig az új javaslat legalább százéves nemzetközi működést írna elő. Ezen a parlament emberi jogi bizottsága és a fideszes Turi-Kovács Béla is változtatna.

A bizottság az egyházzá nyilvánítás feltételeként a legalább százéves nemzetközi működést, vagy a legalább húszéves magyarországi, szervezett formában, egyesületként való működést írná elő. Utóbbiba beleszámítana a jogszabály hatálybalépése előtt az 1990-es egyházi törvény alapján nyilvántartásba vett egyházként való működés is.

A fideszes Turi-Kovács Béla még jobban könnyítene a feltételeken. Eltörölné a százéves nemzetközi működés szükségességét, és ehelyett legalább tizenöt év hazai működést követelne meg. Javaslatának indoklásában példaként megemlítette az unitárius egyházat, amely sohasem jöhetett volna létre, ha „a nemzetközi múltját keresgettük volna”. „De ott, Erdélyben az emberek elismerték és követték az unitárius tanokat. A lényeg nem a nemzetközi, hanem a helyben történő elismerés. A tizenöt évre történő mérséklés pedig azért fontos, mert vajon mi lett volna Luther Márton vagy Kálvin János egyházából, ha nekik is 100 évet kellett volna várniuk” - írta a politikus indoklásában.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
P.A.
2011. december 27. 09:03
Én kezdem elveszíteni a fonalat. Érti valaki, hogy egyház-ügyben mi a koncepció?
tmonk
2011. december 26. 16:07
Amúgy még egy jele hogy ez már a végjáték, ha már Turi-Kovács is értelmesnek tűnik...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!