Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót

Összeszedtük a legfrissebb híreket a Tisza nemrég leigazolt Facebook-bajnokáról, még azt is felidéztük, miért ítéli el a januári rezsistoppot.

Horváth László lett a Nemzeti Lovas Stratégia kidolgozásért felelős miniszterelnöki megbízott.
A miniszterelnöki megbízott kinevezésével a kormány kiemelt ügynek ismeri el a lovas ágazatot. A megbízó levél átadásán jelen volt Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke is - áll a KIM közleményében.
A közlés szerint Horváth László nem először vállal ilyen feladatot. Fideszes országgyűlési képviselőként és a Magyar Lótenyésztő és Lovassport Szövetség alelnökeként már részt vett az első Széchenyi Terv lovas-turisztikai alprogramjának kidolgozásában, és korábban az Országgyűlés Nemzeti Lovas Programot előkészítő eseti bizottságának is tagja volt. Idén a Magyar Lótenyésztők Szövetségének tiszteletbeli elnökévé választották. 2011. január 1-től Heves megyei kormánymegbízott.

A miniszterelnöki megbízott január végére készíti el és terjeszti a kormány elé a Nemzeti Lovas Stratégiát, majd annak elfogadását követően irányítja a végrehajtást. A stratégia megalkotásában szorosan együttműködik az érintett szakterületekért - különösen a sportért, turizmusért, egészségügyért, oktatásért, vidékfejlesztésért, kultúráért, környezetvédelemért, foglalkoztatásért, gazdaságpolitikáért - felelős állami vezetőkkel, minisztériumokkal, intézményekkel - olvasható a tárca közleményében.