Jókor jött pofont kapott a Fidesz – így reagáltak rá Orbán Viktorék

Márki-Zay Péter után Magyar Péterben reménykedik a baloldal. Az „előbb választást kell nyerni, és utána mindent lehet” folyamat hátteréről a Mestertervben beszélgettünk.

Hűtlen kezelés alapos gyanúja merült fel a vidékfejlesztési tárca korábbi döntéshozói körében egy pályázattal kapcsolatban - írja a Magyar Nemzet a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása alapján.
587,757 millió forintos kár érte az államot, mikor a Gráf József vezette földművelésügyi minisztérium szakmailag indokolatlan módon 783,6 millió forintot utalt át a Gyurcsány Ferenc kezdeményezésére megalakult Balegyenes szervezethez is köthető Magyarországi Leader Egyesületnek - írja pénteki számában a Magyar Nemzet.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a revizori vizsgálat alapján a szerződésben foglaltakkal ellentétben az egyesületnek semmilyen személyi és tárgyi feltétele nem volt meg a pályázatban kiírt tevékenység végrehajtására. Az MNO úgy tudja, a 783,676 millió forintot a hazai költségvetés terhére fizették ki, mivel a szabálytalanságok miatt az EU-s támogatást nem lehetett lehívni.

A BRFK a lapnak rámutatott: alapos a gyanúja annak, hogy a vidékfejlesztési tárca döntéshozói a pályázattal kapcsolatban elkövették a hűtlen kezelés bűntettét. A minisztériumban tudhatták, hogy cselekedetük szabálysértő.