A képviselők mai vagyonbevallási rendszere annyit se ér, mint az ernyedt, fáradt hajnali szellő
Csak az nem derül ki belőle, aminek kellene: ki lopott, csalt, ki volt korrupt, ki szerzett törvénytelenül ezt meg azt, és hova rejtette.
Úgy tűnik, hiába jelentette be Vadai Ágnes, hogy van frakciójuk: Kövér László házelnök csak október 30-i hazaérkezését követően foglalkozik majd a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció frakcióalakítási ügyével. A DK kivonult a parlamentből.
„Az Országgyűlés elnökének helyettesítését ellátó Lezsák Sándor alelnök a Demokrata Párt frakcióalakítással kapcsolatos leveléről megbeszélést folytatott - a hivatalos látogatáson külföldön tartózkodó - Kövér László elnök úrral. Az egyeztetés szerint a házelnök a Magyar Szocialista Párt frakciójából kilépett képviselők frakcióalakítási ügyével kapcsolatos döntések meghozatalát az október 30-i hazaérkezését követően kezdeményezi majd” - áll az Országgyűlés sajtófőnökének közleményében.
A Demokratikus Koalíció tíz képviselője amint ezt megtudta, kivonult a parlament üléséről. Molnár Csaba a sajtóval közölte, hogy egy új frakció megalakulása csak technikai feladatokat állít az Országgyűlés vezetése elé, jogi-politikai teendője nincs a házvezetésnek. Ha ennek ellenére nem működhetnek képviselőcsoportként, azt gazemberségnek, a jogállam elleni támadásnak tekintik, és nemzetközi szervezetekhez fordulnak.