Reagáltak az egyháztörvényre a krisnások

2011. július 27. 15:03

A Krisna-tudatú Hívők Közössége szerint a lelkiismereti- és vallásszabadságot nem, de az állam világnézeti semlegességének elvét korlátozza az új egyháztörvény.

2011. július 27. 15:03

A hinduizmus világvallását képviselő Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége közleményt adott ki, melyben megelégedettséggel nyugtázzák, hogy a „lelkiismereti- és vallásszabadságot nem korlátozó” egyházi törvény született, amely a bejegyzett egyházak között nem állít fel kategóriákat. A közösség előrelépésnek tekinti azt is, hogy az új törvény definiálja a vallás fogalmát és így irányelveket ad.

A krisnások írásukban méltányosnak minősítik az egyházak bejegyzésére vonatkozó kritériumokat, és fontosnak tartják a törvény azon elemét is, hogy az egyházi bejegyzés lehetőségét a jogszabály nyitva hagyja a feltételeknek megfelelő közösségek számára. Megdöbbenéssel tapasztalták azonban, hogy az automatikusan bejegyzett egyházak listájára nem kerültek fel a keleti világvallások képviselői, illetve egyéb olyan egyházak sem, amelyek az elmúlt évtizedekben bizonyítottan hitéleti tevékenységet és kiemelkedően hasznos társadalmi munkát végeztek.

A krisnások közössége kifogásolja továbbá, hogy az új törvény az egyházi státusz elbírálásával nem a független bíróságot, hanem a parlamentet bízza meg, ez ugyanis sérti az állam világnézeti semlegességének elvét.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Trükkök Százai...
2011. július 28. 14:21
Még a '90-es években kellemesen elcsevegtünk egy indiai pasassal, aki valóban Krisna követő volt, és hát nagyokat kuncogott azon a bohóckodáson, amit az itteni Krisna-tudatú pojácák műveltek. Az a baj, hogy a keleti misztériumok többnyire kelet felé haladva érkeztek hozzánk Amerikán keresztül, és egyfajta félig keresztény-félig keleti mákonyként lépték át a határt. No, hát még több lepedőst a parkolókba.
Göbbels
2011. július 28. 14:20
Nem szeretem azokat az embereket, akik naplopók és egyház címén koldulnak, ezt azt csinálgatnak, de NEM DOLGOZNAK!!!! Sajnos ilyenek a keresztény papok is! A keleti egyházak (a zsidók is!) egyházi közösségeinek vezetői is lógósok, de legalább életvezetési tanácsokat adnak, kapcsolatukat a hívőik érdekében mozgósítják!!! A magyar iszlám egyház már régóta itt van, a buddhista egyház is, de ebben a kettőben legalább dolgozik mindenki!!! A krisnásokkal egyébként az is a baj, hogy a fiatalokat megölik kora hajnaltól késő estig tartó egész napos gajdolásukkal, vega kajákkal is elgyengítik őket. De a legkeményebb, hogy szex csak gyermeknemzés céljából lehetséges, egyébként csak lelki kapcsolat házasságon belül!! Hát ezt biztosan nem egy hormontúltengéses, egészséges szerszámú fiatal találta ki, hanem valamelyik mikropöcs, akinek soha nem volt gondja a lövegcső feszítő erejével!!
phaidros
2011. július 28. 14:02
Amúgy annyi közöm van hozzájuk, hogy mindig nekik ment az 1%-om. Most a nagytudásúak eldöntötték hogy nekik nem adhatom. No nem baj, majd utalok nekik.
phaidros
2011. július 28. 12:44
Mellesleg kétlem, hogy aki ilyen helyeken kommentel, vagy politizál, annak bármi köze lenne Jézushoz... csak nem mindenki képzeli magáról.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!