Galambos nem vall ügyvéd nélkül

2011. július 12. 08:24

Nem fogadták el Galambos Lajos keddi kihallgatásának késleltetési kérelmét, így a házi őrizetét töltő volt NBH-főigazgatót a Budapesti Katonai Ügyészségre szállítják.

2011. július 12. 08:24

Folytatólagos gyanúsítotti kihallgatás céljából kedd reggel szadai nyaralójából a Budapesti Katonai Ügyészségre szállítják Galambos Lajost. Az NBH házi őrizetét töltő egykori főigazgatója - bírósági elfoglaltságra hivatkozva - a kihallgatás elnapolását vagy néhány órás késleltetését kérte, ám az ügyészség ehhez nem járult hozzá.

Molnár Lajos, Galambos ügyvédje leszögezte: „Távollétemben Galambos nem tesz vallomást”. A védő szerint védence gyanúsításának a dokumentumok szerint nincs köze az Egymásért Alapítványt egykor vezető Jakubinyi Róbert ügyéhez.

A kémkedéssel gyanúsított Szilvásy György volt titokminiszter, a bűnpártolással gyanúsított Laborc Sándor volt NBH-s főigazgató és Galambos Lajos ügyében az Ítélőtábla legkésőbb csütörtökön dönt majd a katonai ügyészség fellebbezéséről, a kényszerintézkedés szükségességéről vagy szükségtelenségéről.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolka50
2011. július 12. 11:41
Fölösleges a vergődésed, miután sikerült téged bevezetnem az úri társaságba, nincs több dolgom veled. Hehe...
phaidros
2011. július 12. 10:58
Ennyit az ügyvéd nélküli első napokról. Akik ellen kitalálták, azok közül egyet sem lehet ezzel bepalizni.
states
2011. július 12. 09:49
Az hogy percekig tart egy oldal betöltése, a kisebbik baj, a nagyobbik, hogy a szerkesztők egy szót sem szólnak az áldatlan állapotok okáról hónapok óta...
*ufó*
2011. július 12. 09:37
bakker, ez a csávó a nyaralójába' héderezik ??? kobozzák el tőle ! :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!