Visszaéléssel gyanúsítanak egy csornai képviselőt

2011. június 14. 10:37

Hivatali visszaélés miatt nyomoznak egy MSZP-színekben megválasztott, de már független képviselővel kapcsolatos ügyben.

2011. június 14. 10:37

Hivatali visszaélés miatt indult nyomozás egy MSZP-s színekben megválasztott, de már független csornai önkormányzati képviselővel kapcsolatos ügyben. Minderről Papp József, az MSZP rábaközi szervezetének elnöke tájékoztatta a távirati irodát, aki április elején tett feljelentést a szervezet képviselőjeként a témában.

Az MTI-hez eljuttatott, két hónappal ezelőtt kelt beadvány a párt néhány nappal korábbi taggyűlésén elhangzottakra hivatkozik. Eszerint Balogh Csaba önkormányzati képviselő úgy nyilatkozott, hogy a párt állítólagos kampánytartozása miatt nem fizette ki járandóságát egy helyi vállalkozó, akinek a kertjét gondozza. A jegyzőkönyvben az áll: a felek abban állapodtak meg, hogy a képviselő két ügyben a vállalkozó „érdeke szerint fog szavazni”, „viszonzásul” kifizetik már elvégzett munkájának ellenértékét.

Papp József közölte, elhatárolódnak Balogh eljárásától, és felszólították, hogy mondjon le mandátumáról. Balogh Csaba egyelőre nem kíván nyilatkozni.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drkovax
2011. június 14. 14:35
És az MSZP számviteli iratai között ugye ott van az a kifizetetlen "kampánytartozás" ? Vagy esetleg van egy B-kassza is a pártnál ? Ügyészség ! Ez nem tiltott pártfinanszírozás véletlenül ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!