Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Kilenc egyházat nevez meg az új egyházi törvény tervezete. A munkaanyag, amely heteken belül a kormány elé kerülhet, hét kritériumot fogalmaz meg az egyházakkal szemben, és definiálja az egyház fogalmát is.
Kizárólag a primer hitéleti, vallási tevékenységet végző egyházak kerülhetnek az új egyházi törvény hatálya alá - írja a Magyar Nemzet az új egyházi törvény tervezetéről Szászfalvi László egyházi ügyekért felelős államtitkárra hivatkozva. A tervezet heteken belül a kormány elé kerülhet.
A munkaanyagban kilenc egyház neve szerepel: a katolikus, a református, az evangélikus egyház, az izraelita felekezet, a az ortodox egyházak, az unitáriusok, a baptisták, a metodisták és a pünkösdi egyházak. A tervezetben további kategóriái szerint vannak továbbá „új protestáns egyházak”, az „Országgyűlés által elismert további vallási közösségek”, „jelentős közcélú tevékenységet ellátó egyházak, amelyek a kormánnyal megállapodást köthetnek”.
A munkaanyag definiálja az egyház fogalmát, és kiköti, hogy önmagában az adatkezelés, parapszichika, gyógyítás, önmagában az oktatás vagy a természetvédelem nem tekinthetők vallási tevékenységnek. A tervezet kimondja, hogy az állam nem hozhat létre külön szervezetet „az egyházak irányítására, felügyeletére”. Hét kritériumot fogalmaz meg az egyházakkal szemben, többek között, hogy elsődlegesen vallási tevékenységet végez, van rítusa, legalább húsz éve honos Magyarországon és minimum ezer tagja van.