Vasárnap temetik Arnóth Sándort

2011. március 27. 10:07

Végső nyugalomra helyezik Arnóth Sándort, Püspökladány polgármesterét vasárnap. A tragikus autóbalesetben elhunyt politikus temetése a püspökladányi köztemetőben lesz.

2011. március 27. 10:07

Vasárnap helyezik végső nyugalomra a tragikus autóbalesetben elhunyt Arnóth Sándort a püspökladányi köztemetőben. A fideszes politikus március 16-án késő este hunyt el, amikor sofőrjével Budapestről tartott hazafelé az M3-as autópályán. Ekkor a 42-es kilométernél egy szemből érkező kocsival ütköztek frontálisan. A balesetben Püspökladány polgármestere és sofőrje, illetve a vétkes autós is életét vesztette, aki ivott, mielőtt a volánhoz ült. Állítólag öngyilkos akart lenni.

 
A helyiek mellett a volt országgyűlési képviselő körzetében található 13 településről és Debrecenből is népes küldöttség érkezésére számítanak, valamint az ország minden részéből várnak embereket - írja a Hajdú-bihari Napló. Délelőtt 11 órától mindenki leróhatja a kegyeletét Arnóth Sándor koporsójánál, majd az egy órától kezdődő szertartás alatt is folytatódhat a virágok elhelyezése a ravatalnál.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vizigót
2011. március 27. 20:13
Nyugodjon békében!
k|M
2011. március 27. 18:07
Sándor! Emlékedet megőrizzük! http://video.haon.hu/hajdu/kosa-lajos-megemlekezese-arnoth-sandorrol?autoPlay=true#ve_video_player_a
Nagytestver
2011. március 27. 13:50
Nyugodjon békében! Talán véletlen volt a halála, talán nem, minden esetre nekem nagyon gyanús és logikátlan ez a baleset. Egy logika van benne: a gyilkos képviselőt öl. Pihenj békében Arnóth Sándor, igazi magyar ember voltál!
OrangeOrder
2011. március 27. 11:10
Nyugodjon békében - ellentétben az ámokfutó köcsöggel :(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!