Szocialista politikusoknál keresett védelmet Hunvald

2010. november 17. 07:55

Csiha Juditot, Szabó Zoltánt, Szili Katalint, és Draskovics Tibort is megkereste Hunvald György, hogy elsimítsák az ellene folyó eljárást - írja a Blikk. A főügyészség szerint a politikusok nem próbálták meg befolyásolni az ügyet.

2010. november 17. 07:55
Több szocialista politikust is megkeresett Hunvald György, az erzsébetvárosi ingatlanpanama ügyében meggyanúsított kerületi polgármester, hogy elsimítsák az ellen folyó eljárást - írja a Blikk. A lap úgy tudja, a politikusok között van Csiha Judit és Szabó Zoltán volt parlamenti képviselők, Szili Katalin, volt házelnök és Draskovics Tibor volt igazságügyi és rendészeti miniszter is. A több mint 640 millió forintos károkozással járó ingatlanpanama ügyét vizsgáló Központi Nyomozó Főügyészség szerint az érintett politikusok nem próbálták meg befolyásolni az ügyet, így nem kellett mentelmi joguk felfüggesztését kérni.
 
Valóban beszéltünk Hunvald Györggyel az ellene folyó nyomozásról, de tőlem segítséget nem kért, még csak azt sem kérdezte, hogy kitől kérhetne. De én azt sem értem, hogy vezető politikusok hogyan tudnának segítséget nyújtani egy nyomozással kapcsolatban - fogalmazott Szabó. Hozzátette, az ügyészségnek nem lehet elegendő bizonyítéka az ügyben, és látható, hogy egy koncepciós eljárásról van szó. Draskovics Tibor nem emlékszik, hogy beszélt volna Hunvalddal: az ellene folyó nyomozással kapcsolatban soha egyetlen szót sem váltottam vele. Sem közvetítőkön keresztül, sem személyesen.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Honfi-fi
2010. november 17. 18:40
Hunvikám ! Efftáskáid azért hagyták, hogy derékba kapd a nagy batyu cumit, mert már Zusi ügy is surolta őket, különösen Csihát, és nem akarták kompromittálni veled magukat. No meg sejtették, hogy bukni fognak, mint ólajtó és nem hiányzott nekik a balhé. uppsz , ez a szívás
balbako_
2010. november 17. 12:36
Ez a mondat ami megmagyarázza a magyar baloldal baját a bukás után:"el kéne sikálni, mert egyszerűen nem lehet normálisan hogyhívjákolni." És mindaddig amíg nem lehet normálisan hogyhívjákolni az ország jó úton jár.
Szélhámló
2010. november 17. 12:17
Hiányolom a névsorból a Gyurcsányit.
gudmen
2010. november 17. 09:36
t+
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!