Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

A Tisza elnöke nem találja azt az eszközt, amivel pártja kitörhetne előző évi gödréből.

Az APEH nem költ reklámra, nem ad ki céges összesítőt, nem vonul ki fesztiválokra és búcsút int Adómanónak - több milliót spórolnak meg. A hivatal szóvivőjétől tudta meg a Magyar Nemzet, hogy a nehéz anyagi helyzet miatt az idén minden reklám jellegű kiadástól eltekintenek.
Kiadványokon, ajándék figurákon és fesztiválokon spórol több millió forintot az APEH. A hivatal szóvivőjétől tudta meg a Magyar Nemzet, hogy a nehéz anyagi helyzet miatt az idén minden reklám jellegű kiadástól eltekintenek.
Burillák Attila elmondta: a hatóság ebben az évben sem a Sziget Fesztiválon, sem más könnyűzenei rendezvényen nem vett részt, nem állított sátrat. Méghozzá azért, mert egy-egy ilyen megmozdulás a hatóságnak - s így az adófizetőknek - több millió forintjába kerül.
