Szabadlábon marad a MAL-vezér

2010. október 19. 15:35

Helyben hagyta a Veszprém Megyei Bíróság az elsőfokú döntést, így szabadlábon marad Bakonyi Zoltán, a MAL Zrt. vezérigazgatója.

2010. október 19. 15:35

Szabadlábon marad Bakonyi Zoltán, a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi Zrt. vezérigazgatója - a Veszprém Megyei Bíróság keddi döntése értelmében, mely helybenhagyta az elsőfokú bíróság végzését. A megyei bíróság ugyanakkor a halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében Bakonyi Zoltánnal szemben az alapos gyanú fennállását megállapította.

Kahler Frigyes, a megyei bíróság büntetőkollégiumának vezetője a jogerős végzéssel kapcsolatban elmondta: a szökés és elrejtőzés veszélyére az ügyészség nem is hivatkozott az előzetes letartóztatás elrendelésére vonatkozó indítványában, a tanúk befolyásolására pedig nincs adat, illetőleg ilyen alapos gyanú mellett ennek nincs jelentősége. Hangsúlyozta: végeredményben szakértői véleményekből és okiratokból tevődik össze az alapos gyanú, és elsősorban nem tanúvallomásokból.

 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Aladár07
2010. október 20. 09:47
Ok! Legyen szabadlábon! De igenis vállalja a felelősséget ha bűnös bűnhödjön! Borzasztó amilyen felelőtlenül üzemeltették ezt a veszélyes üzemet! De nem csak Ő hanem a kedves PAPA Aki ebbe a szarba belevitte !! nem gond fiam mindenki benne van mindenki mögöttünk áll bármilyen bili kiborul! hát ez a nem normális! Most mi van a menekülő magyarul nem tudó Német ajkú igazgatóval?? Jó lenne ha a nyomozás erre is kiterjedne Ki is Ő? mi a picsát kavarta eddig itt a VÖRÖSISZAPOT!!!! Hirtelen nem tud magyarul?? Hogyan milyen szerződéseket irt alá?? Na ezt a szálat szivesebben látnám előzetesben!! Üdv minden józan gondolkodónak a környéken élőnek és a környéken élőkkel együttérzőnek!
kanpalisoda
2010. október 19. 18:42
Ennek a bírósági magatartásnak két oka lehet: 1. Nem ismerem a börtönviszonyokat, de el lehet képzelni, azt,ami pl.a Devecserben szépen reprezentált brazilok részéről kinézne ennek a jóembernek. 2. Mivel a miniszterelnök maga jelentette be bakonyi uram letartóztatását, ez a magatartás az igazságszolgáltatás részéről válasz lehet erre, melyet a kormányintézkedésekben ellenérdekelt gazdasági körök sugallnak, vagy kényszerítenek ki, a bíróknál, bíróságoknál. Nem akarok senkit lelombozni, de valahol,-talán éppen itt- olvastam, a 80-as évekbeli bopáli katasztrófáról, hogy a Union Carbide tulajának semmije meg nem görbült, ma is ágyban párnák közt pihen NY-ban, 90-évesen. Pár műszaki kádert tizenévek után leültettek Indiában.
sky.net
2010. október 19. 17:39
ócsóóóó a bírót vegyenek .... akciós leértékelt árú
mr.Marcang
2010. október 19. 16:49
Moldova: "Szarnak, bajnak nincs gazdája."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!