Kövér: Ismét lovas nemzetté válhatunk

2010. október 20. 17:36

Új nemzeti lovasprogramot tervez a kormány. Kövér László házelnök ennek kapcsán jelentette ki: Magyarország ismét lovas nemzetté válhat. Helyre kell állítani azokat a feltételeket, amelyek a magyar ember életének részévé teszik ismét a lovat minden területen - tette hozzá Kövér.

2010. október 20. 17:36

Az új nemzeti lovasprogramról tartottak szerdán nyílt napot az Országházban, amelyen azt vitatták meg az érdekeltek, hogy az miként válhat a kormányprogram részévé, illetve mit kell tenni ahhoz, hogy lóágazat szerepe és tekintélye emelkedjen Magyarországon.

„Magyarország ismét lovas nemzetté válhat, megvannak erre az adottságok és lehetőségek is. Helyre kell állítani azokat a feltételeket, amelyek a magyar ember életének részévé teszik ismét a lovat minden területen” - mondta el Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Lázár Vilmos, a Magyar Lósport Szövetség elnöke az MTI-nek tett nyilatkozatában arról beszélt, hogy olyan programot kívántak létrehozni, amely megvalósítható a gyakorlatban. Elmondta: a lóágazatban van gazdasági potenciál, a programnak a sport, az egészségmegőrzés és a turizmus része is lehet.

Összesen 174 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amichay
2012. április 10. 05:15
Irány a X. század! Míg mások előre igyekeznek, a magyarok és a muszlimok perspektívája a rükverc - az eszem elszáll ennyi baromtól.
küllő
2010. október 21. 20:48
EZ A KÖVÉR HÜLYÉBB MINT VOLT.De az a lényeg, hogy az átlagpolgárbarát adórendszerüknek köszönhetően jövőre 6 millió marad a zsebében . Éljen a forradalom! Igaz nálunk minden forradalom ugyanúgy végzödött.
morfondír
2010. október 21. 10:10
Volt ideje rákészülni. Nem lazsált, az biztos.
elGabor
2010. október 21. 10:09
Az én életemnek nemrég része volt, lókolbász rozskenyérrel való fogyasztása formájában. A paci finom!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!