Ölni fog, ha kijut a börtönből, ígéri S. Ábel. Mészárlásról írt versei viszont csak költői képek voltak.
2010. február 16. 09:42
p
0
0
6
Mentés
„Lehet, hogy most börtönbe kerülök, de onnan egyszer úgyis kijövök” – mondta Végh József kriminálpszichológusnak S. Ábel, akit azzal gyanúsítanak, hogy tömegmészárlásra készült az ELTE jogi karán vagy egy bevásárlóközpontban. Végh szerint a fiú hangjában komoly fenyegetés volt, hangsúlya pedig arra utalt, ha kijön, beváltja tettét.
„Hol nyugodt volt, hol feszült. Voltak olyan pillanatok, hogy úgy éreztem, ha nem a rendőrségen lennénk, akkor nekem támadna, talán meg is ölne. Olyan kirobbanó feszültség volt benne, amit, úgy vélem, csak agresszióval tudott volna feloldani” – így a szakember. S. Ábel azt is elmondta, miért akart legyilkolni 22 embert: „Hős akartam lenni, minta vikingek, ölni, halni, rabolni.”
Az van, hogy a kert szimbóluma egyrészt a földi paradicsomnak és magának a kozmosznak, amelynek középpontja az édenkert, másrészt előképe mintegy az égi paradicsomnak.
p
0
0
0
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 6 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vendéen
2010. február 16. 12:09
Ábel, inkább hallgass Amon Amarthot és más viking metált. Lesz rá időd börtönben.
nagyon helyes , ábel fiam hasznossá és hírössé teheted magad... de miért vadásznál nylon zacskós konzumidiótákra ?
itt van nekünk egy drazsé nevű csótányunk, meg még van pár tucat ... ha ezek közül választasz akár ünnepelt nemzeti hős is lehetsz , történelmi figura ... ettől alább már csak nem kéne adni ugye ...egy viking csaknem lődöz egerekre hmm naugye tudom én mi kell neked