Roma tömegverekedés Zalában

2009. augusztus 10. 12:03

A Zalai Hírlap információi szerint vasárnap hajnalban félszázan szólalkoztak össze a megyei romanap után, közülük ketten könnyű sérüléseket szenvedtek.

2009. augusztus 10. 12:03
Andor László

Szemtanúk elmondása szerint hajnali négy óra környékén Nova központjában, a falun átvezető 75-ös úton tört ki verekedés, ami miatt a forgalom is megállni kényszerült. Egy körülbelül félszáz fős, láthatóan két részre szakadt tömeg az utcán kiabált egymással, majd össze is verekedtek. A balhé miatt több autónak is meg kellett állnia, s a Budapestre tartó járat sem tudott elmenni. Aztán megérkeztek a rendőrök, akik a polgárőrökkel együtt megfékezték a verekedőket. Mindezt Csizmazia Péter, a Zala Megyei Rendőrfőkapitányság sajtószóvivője, illetve Horváth Csaba, a Kerka Mente Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület elnöke is megerősítette. "Egy báli rendezvényt követő utcai szóváltás fajult verekedéssé" - mondta röviden Csizmazia Péter. Az eset során két fő szenvedett könnyű sérülést. Az ügyben a lenti rendőrkapitányság garázdaság miatt indított eljárást.

A község polgármestere, Lendvai Jenőné szerint a romanap szombati eseményei sem feszültségnek, sem egyéb incidensnek a jeleit nem mutatták, s ugyanezt mondta el Kolompár Melinda, a helyi kisebbségi önkormányzat elnöke is. A CKÖ vezetője kiemelte: nem a bálban, hanem azt követően, az utcán történt a verekedés. A lap információi szerint a randalírozó romák nem helybéliek, hanem távolabbról érkezettek voltak. A faluban - ahol a ricsajozásra többen is felébredtek - azt is kiderült, a rendőrök megérkezése után több személyautó világítás bekapcsolása nélkül hajtott el a helyszínről.

Az utcán verték egymást a roma-bál résztvevői (Zalai Hírlap)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!