A Rammstein budapesti fellépése akkora élmény volt, hogy azóta szédelgek a hatása alatt

„A Rammstein budapesti fellépése akkora élmény volt, hogy azóta szédelgek a hatása alatt. A német tudattalan hátsó kertjéből elszenesedett emberi csontokat előásó misztériumjáték az elektronikus tánczene és a heavy metal pengeélén sikít, mint a Krupp-acél, perzsel, mint a lángszórótűz, és dörömböl, mint a gyalogsági bakancs. Nem láttam még ennyire nagyszabású, ennyire koncepciózusan koreografált, ennyire igényesen kivitelezett és ennyire alázatos fegyelemmel előadott műsort. Több volt, mint rockkoncert. Zenés színpadi játék: minimális virtualitással és maximális realitással ható összművészeti élmény a jelképalkotás ihletett erejével.

Amikor ledőlt a fal, és Brian Eno Berlinbe rángatta a U2-t, hogy ott készítsék el az Achtung Baby című lemezüket, mert ott most épp felforr a levegő, a történelmi számlák kiegyenlítésének azt a szellemét idézték meg, aminek a Rammstein lett az eljövetele – Till Lindemann huszonhét éves volt ekkor. A kelet-berlini zenekarnál ott volt a múlt század ellenmérge – nyugatnémetként soha nem lehettek volna ennyire bátrak. A császári, a weimari, a nemzetiszocialista, a népi demokratikus és a szövetségi rendszerek tapasztalatának integrálása és alámerítése a germán néplélekbe a múlt feldolgozásának abban a delejező erejű műveletében teljesül, ami röviden úgy hangzik: Rammstein. Még mindig úgy van: ha azt akarod, hogy valami rendesen el legyen végezve, bízd a németekre. Pont a rock and rollra ne lenne igaz?”

Nyitókép: Facebook