„Bármi történjék is, egyvalami biztosan nem lesz Magyarországon: kulturális hegemónia. Sosem volt, és soha nem is lehet, bárhogy szeretné a kormány. Nem a hatalom hiányzik hozzá, hanem a lehetőség: a kultúra a világ azon – kisebbik – feléhez tartozik, amelyik nem akaratból épül fel. Mármint nem a politikusok akaratából, mert egyébként akarat éppenséggel kell hozzá, még ha nem is az a legfontosabb: tehetség nélkül nem megy. Pusztán politikai akarattal tehetségeket kinevezni viszont még sehol a világon nem sikerült.
A miniszterelnök, ha egyébként hajlamos lenne a tanulásra, tanulhatott volna az előző rendszerbukásból. Abból, hogy – sokszor leírták már – a tehetség hasonlatos a moslékba szórt kenyérhéjhoz: akárhogy kavarják, a végén mindig a felszínre kerül (és nem marad tartósan semmi odafönn, ami alávaló). Ezért nem bukkant elő egyetlen rejtőzködő remekmű sem az asztalfiókból, amikor véget ért a létező szocializmus: a művészek megírták/megfestették/megszoborták akkor is a tőlük telhető legjobbat, aztán a végén a közönség döntött, és nem a politika.