Atomháború Eurográdban?

„Orosz nukleáris doktrína

Mikor nagyképűen a »doktrína« kifejezést használjuk, akkor tulajdonképpen egy szakterület rendszerbe foglalt tanaira, álláspontjaira gondolunk. Az atomfegyverek már a megjelenésük pillanatában annyira forradalminak számítottak, hogy néhány, igen tapasztalt tábornokon kívül mindenki megértette, hogy itt nem csupán mennyiségi, hanem minőségi ugrásról is van szó. A csillogó, új találmány mágnesként vonzotta magához az agyondolgozott főtiszteket, és az unatkozó értelmiségieket. A fegyver újdonsága kíméletlen módon irrelevánssá tette az előbbi csoport összes tapasztalati előnyét ezen a téren. Ezt a szakmai megaláztatást Bernard Broddie professzor halhatatlan aranyköpése tette emlékezetessé: »Maga sem viselt több atomháborút, mint én, tábornok úr.«

Mivel az utóbbi csoportnak aránytalanul több szabadidő állt rendelkezésére, mint az egyenruhás menedzsereknek, rövid idő alatt hatalmas intellektuális kásahegyek nőttek ki az atomfegyverek alkalmazás-elméletével kapcsolatban. Ez a szellemi sport a hidegháborúban a reneszánszát élte, azonban a ˙90-es évek végére kifutotta magát, és az új orosz nukleáris doktrína kidolgozása csupán egy lett a létfontosságú, de hétköznapi feladatok közül. Az 1993-tól 2020-ig terjedő időszakban egy sor új dokumentum látott napvilágot, amiben az orosz politikai és katonai vezetés meghatározta az atomfegyverek felhasználásának céljait és körülményeit. Amint arra Amy F. Woolf 2021-es jelentése is rámutat, az orosz nukleáris gondolkodás evolúciójának a legalapvetőbb meghatározója a folyamatosság volt.

Ha voltak is változások az évek folyamán, ezek főleg a folyamat peremén zajlottak le, igen keveset változtatva a lényegen.

Röviden összefoglalva az orosz gondolati rendszert ezen a téren, a következő elveket érdemes kiemelni:

• Mivel Oroszország konvencionális haderőben nem veheti fel a versenyt potenciális ellenfeleivel szemben, az atomfegyverek nem csupán azok elrettentésére szolgálnak, hanem alkalmazott eszközökként is.
• A döntő konvencionális fölényben lévő, egykori Szovjetuniótól eltérően a mai Oroszország nem kötelezte el magát amellett, hogy nem vet be elsőként nukleáris fegyvereket.
• Az orosz nukleáris arzenál bevetésre kerül, ha Oroszország veszélyeztetve érzi létérdekeit.
• »Eszkaláció, a későbbi deeszkaláció érdekében« – Oroszország nukleáris fegyverek bevetésével ideiglenesen fokozhat egy konvencionális háborút, hogy lehetőséget teremtsen a konfliktus későbbi mérséklésére.
• »A méretre szabott hatások elve« – a bevetett nukleáris fegyvereknek egy pontosan meghatározott politikai-katonai hatást kell elérniük.

Ezeknek az elveknek a megvalósítására Oroszország egy olyan nukleáris arzenált épített ki, amely lényegesen különbözik a többi nagyhatalom atomfegyver-készletétől.”

Nyitókép: Dimitar Dilkoff / AFP