Viktor, a disznókivégzés mestere

/Számomra Orbán Viktor jelenlegi disznóölős kampánya egyszerűen undorító. Erőszakos, felsőbbrendű, elnyomó ideológiát képvisel, aminek lejárt az ideje. Ez a XXI. században már kínos, visszataszító, felesleges. Különösen azért, mert a kormány nemrég »állatbarát intézkedéseket« vezetett be, ami természetesen csak néhány, számunkra kedves és hozzánk közeli állatot érint, mint a kutyát és a macskát, míg a többi állatfaj egy csepp figyelmet sem kapott. De hogyan is kaphatna, ha a döntéshozók maguk is a karnista ideológia áldozatai?

A karnizmus egy olyan domináns hitrendszer, amit sokféle védekező mechanizmus és javarészt nem vitatott feltevés támogat; olyan uralkodó ideológia, ami elősegíti, hogy az emberek támogassák az állati termékek használatát, különösen a húsfogyasztást. A karnizmus fogalmát Melanie Joy alkotta meg 2001-ben, ebből írta doktori disszertációját 2003-ban, majd népszerűsítette a Miért szeretjük a kutyákat, esszük meg a disznókat és viseljük a teheneket? című könyvében.

Mások bántalmazása összeegyeztethetetlen az erkölcsös énképpel. Ezért a húsfogyasztás negatívan hat a húsevőkre, mert nemkívánatos énképpel kell szembesülniük: hogyan lehetek jó ember úgy, hogy közben húst (megölt állatokat) is eszek?

Ez az erkölcsi konfliktus nem csak a húsevés élvezetét fenyegeti, hanem az identitásunkat is. Az identitásunk védelme érdekében olyan szokásokat és társadalmi struktúrákat hozunk létre, amiktől jobban érezzük magunkat.

Néhány állatot bekategorizáltunk háziállatnak, másokat vadállatnak, míg néhányat ételnek. Ez pedig azt jelenti, hogy az egész társadalom egy paradoxon csapdájába esett: egyrészt milliárdnyi állatot tartunk borzasztó körülmények között és ölünk meg évente, amelyben a húsvásárlással mindannyian részt veszünk, másrészt pedig össznépileg meglincseljük, aki egy kutyát bántalmaz, sőt, ezért akár börtön is járhat.

A húsevők, amikor vegánokkal találkoznak, tudat alatt érezhetik a kognitív disszonancia nyomását, és vágyat éreznek rá, hogy megvédjék az identitásukat, a születésüktől magukénak tartott hitrendszert, ezáltal sokszor olyan, illékony okokkal állnak elő a veganizmussal szemben, mint például »a növények is éreznek«.

A vegánokkal való találkozás pontosan azokat a részeket piszkálja az agyunkban, amikre próbálunk nem gondolni. Emlékeztetnek rá, hogy van bennünk egy belső ellentmondás, ami ellen nem teszünk semmit, míg vannak, akik igen.

És arra is, hogy az állatoknak, akiket nap mint nap megeszünk, vannak érzéseik, és hogy lehet úgy is cselekedni, hogy ezt figyelembe vegyük. Hogy ki lehet válni a tradíciók szorításából, és lehet önálló, a moralitásunkkal azonos döntéseket hozni.

A húsevés továbbá társadalmi megszokáshoz köthető, így tehát az ünnepeket is a barátokkal és családdal való húslakomák határozzák meg. Sokan a férfiasság jelképeként is használják, állítva, hogy ez határozza meg, ki az igazi férfi, vagy hogy az evolúció során csúcsragadozókká lettünk, akiknek húst kell ennie.”