Beijedtek Orbán javaslatától a németek, fel is mondták gyorsan a sablondumát
Orbán még mindig nem azt teszi, amit elvárnának tőle a németek.
Ellenzéki oldalon áttörést ért el az antiestablishment-politika, és ez a jövő évi választási küzdelmet is teljesen nyitottá teszi.
„Az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztás második fordulóját – az előzetes várakozásokra jócskán rácáfolva – Márki-Zay Péter nyerte meg. Amit egy hónappal ezelőtt a politikai osztály és holdudvara nagyjából lehetetlennek tartott, bekövetkezett. Az alábbiakban amellett fogok érvelni, hogy nem magában áll, ekként nem is értelmezhető magában MZP győzelme, hanem olyan okai vannak, amelyek alapvetően meghatározzák az ellenzék és a magyar közélet elkövetkező éveit.
Természetesen az előválasztási eredmény kockázatokat és kérdőjeleket is eredményezett.
Ezek között számomra nem szerepel a hatpárti ellenzéki együttműködés felbomlása. A 106 közös egyéni jelölt léte mind maguknak a jelölteknek, mind pedig az őket jelölő pártoknak olyan mértékben erős önérdekké teszi a választási együttműködés folytatását, amit még a feltüzelt vagy önmagukat behergelt törzsközönség érzelmei sem tudnak szétrobbantani. Egyszerűen a pártok mindegyikének elemi érdeke, hogy minél nagyobb frakciója legyen 2022 után, amihez pedig az egyéni győzelmeken át vezet az út. A miniszterelnök-jelölt előválasztási, illetve feltételezett választási legitimációja mellett a frakciólétszámok és a hatalomgyakorlási képesség lesz a kormányzati hatalomból való részesedés mértékének meghatározója.
Ugyancsak nem tekintem kockázatnak a miniszterelnök-jelölt és az őt támogató pártok közötti ideológiai, világnézeti távolságot. A NER-hez való viszonyulás már önagában is relatívvá tesz minden ideológiai különbséget azok között, akik – változó okokból, de – szemben állnak Orbán Viktor rezsimjével. Ettől függetlenül egyáltalán nem példátlan Európában az, ha egy kereszténydemokrata politikus egy jobbszélre sodródó intézményes jobboldallal szemben a baloldallal szövetségben találja meg a terét; ez történt például Olaszországban is a kilencvenes évektől kezdődően. Arról nem is beszélve, hogy a Magyarország előtt álló kormányzati kihívások sem primer módon világnézeti töltettel rendelkező dilemmák.
A valódi kockázat MZP elitellenes karakteréből fakad.
A politika, de különösen a kormányzás fogalmilag a szervezett közösségek műfaja, ami ráadásul olyan hatalomgyakorlási képességeket igényel, amelyek majd’ minden elemükben eltérnek az antiestablishment választói közönség vágyaitól és álmaitól. A stratégiai gondolkodás, a koherencia fenntartható szintje, a világ bonyolultságának elfogadása és a valóság folyamatos nyomásának való megfelelés mind szükséges ahhoz, hogy a kormányzati hatalom ténylegesen gyakorolható legyen, míg ezek a szempontok ellene hatnak a választói igényeknek való rövid távú megfelelésnek. Márpedig a választók bizalmának legalább középtávú fenntartása nélkül egy parlamentáris demokráciában nincs kormányzás, ami egy akárcsak részben antiestablishment alapon tető alá hozott választói koalíció esetében különös nehézségekbe ütközik. A helyzetet még nehezebbé teszi, hogy a hatalomgyakorlási képességeknek a szervezett ellenzék is meglehetősen szűkében van.
Könnyen lehetséges, hogy az ilyen jellegű veszélyeket a miniszterelnök-jelölt és a hat ellenzéki párt okosan, saját érdekeit is követve elhárítja mind a választásokig, mind pedig azt követően. Az azonban ma nem látszik, hogy az utóbbi évtizedben a monolit kormányzáshoz szokott magyar társadalom miként éli majd meg, ha egy néha bénázó és csetlő-botló, egymással is vitatkozó koalíció irányítja az országot a hagyományos politikai kliséktől eltérően működő miniszterelnök vezetésével, aki mögött ráadásul nem áll a koalícióban részt vállaló szervezetekhez hasonló háttérrel és szervezettséggel bíró politikai erő. A NER feltételezett bukása ráadásul minden történelmi tapasztalat szerint a vesztes kormánypárti konglomerátumban is a bomlás és a bizonytalanság idejét hozza el.
Valószínűleg igaza van Gyurgyák Jánosnak abban, hogy a rezsimek mifelénk kaotikus körülmények között érnek véget. Az új korszak sokszor a káoszból születik meg.”
Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP