A Pesti Srácok leszámolása Popper Péterrel

„Évek óta döbbenten figyelem azt a megveszekedett dühöt, amellyel a Pesti Srácok hajtóvadászatot folytat a több mint egy évtizede halott Popper Péter ellen. Csak az utóbbi hónapok során legalább féltucatnyi írásban karaktergyilkolták őt annak ellenére, hogy rájuk és kurzusuk uralmára semmiféle veszélyt nem jelent, a föld alól pedig meg sem tudja védeni magát.

Miért fáj az illiberális szekértábor propagandistáinak Popper Péter személye ennyi idő elteltével is? Miért akarják ilyen veszettül megsemmisíteni azt a gazdag és értékes örökséget, amit Popper a pszichológia és a spirituális gondolkodás területén hátrahagyott? Különösen annak fényében érthetetlen ez, hogy Popper Péter azon kevés liberális értelmiségiek egyike volt, akik képesek voltak elfogadóan hozzáállni a jobboldali-konzervatív hagyományhoz. Soha nem hivatkozott az egyedül üdvözítő, szent racionalitásra meg a mindenható tudományra, mert értette, hogy az értelem korlátos eszköz, amely a szférák ihlette bölcsesség nélkül nem nyújt megoldást az emberi szenvedésre, a spirituális hagyományban gyökerező morál nélkül pedig egyenesen életveszélyes, pusztító erővé válik. Popper Péter soha nem azt kereste, ami elválaszt, hanem mindig azt, ami összeköt. Humánumot és empátiát hordozott körbe egy olyan közegben, ahol mindenki a másik torkának elvágásán járatta az eszét.

Annak az ordas dühnek a magyarázata gyanánt, amellyel az 1956-os pesti srácok emlékét nap mint nap meggyalázó Pesti Srácok Popper Péter ellen acsarkodnak, két elméletem is van. Az egyik szerint a magyarok adójából fizetett sajtószolgák képtelenek megbocsátani az Orbán Viktornak szánt, akkoriban valóban súlyos túlzásnak tűnő „farkasnevetésű miniduce” minősítést, ami 1998-ban még valóban súlyos, paranoiás Orbán-fóbiának tűnt, de két évtized elteltével sajnos nyilvánvaló, hogy ebben ugyanúgy igaza lett, ahogy az alábbi kritikájában. »A Fidesznek és vele együtt a miniszterelnöknek semmiféle eszmei, ideológiai elkötelezettsége nincs. Csak ahogy az érdek szele fúj. Tudniillik, a hatalom paranoiás akarása nem ideológiai elkötelezettség. Becket egyik drámája jut eszembe, ahol az egyik pasi azt mondja a királynak: „Felség, a mi erőnk abban van, hogy nem tudjuk, mit akarunk”. Ez a nem tudás a jellemtelen manőverezések végtelen szabadságát nyitja meg előttük. Tessék megnézni, milyen végtelen szabadságban manőverezett a Fidesz az egyházellenes, liberális oldalról az egyre konzervatívabb, önkényuralmi módszereket alkalmazó, képmutató ájtatoskodásig.«

A másik magyarázat arra, hogy miért tart a Popper Péter elleni megtorlás a síron túl is, az, hogy életműve túlságosan is fáj, túlságosan is az elevenébe hasít az értékrend nélküli trollkurzusnak. Nekik liberális tálibokra van szükségük az ellenség soraiban, akik lenézik a vallásokat, akik éppúgy elzárkóznak a diskurzustól, mint ők, akik genderforradalomról ábrándoznak, és nem a tisztelet hangján törekszenek a folyamatos párbeszédre. Fáj nekik a halk szavú bölcs, a vallási hagyományokat integráló mester, Hamvas Béla és Pilinszky János tisztelője és követője, aki a lakájmédia bármelyik komisszárjánál konzervatívabb és hagyománytisztelőbb. Ezért kell tébolyultan és kényszeresen üldözniük, ezért kell kiemelniük az életéből azt az időszakot, amikor a politikai rendőrséggel együttműködve vett részt fiatalkorú bűnelkövetők kihallgatásain, és adott tanácsokat a galerik elleni fellépéshez. Nem tudom, mit tett Popper Péter életének ezen időszakában, ahogy az úgynevezett Pesti Srácok sem tudják. Az élet egy diktatúrában megalkuvásokkal jár, el tudom képzelni, hogy voltak Popper Péternek morálisan vitatható döntései, abban viszont a későbbi munkássága alapján holtbiztos vagyok, hogy nem a diktatúrát szolgálta, hanem nemesebb eszményeket követett.

Érdekes pillanat, amikor a Popper elleni mocskolás hevében felmerül az állambiztonság által bebörtönzött Indián története. Popper Péter szerepéről ebben semmit nem tudni, de nem is kell, hisz oktatott állambiztonsági tiszteket, így ebben az ügyben is bűnös – harsan a troll ítélete. De még a Pesti Srácok »újságírója« is megemlít egy zavarba ejtő tényt az államszocialista diktatúrával szemben oly hősiesen ellenálló Indián kapcsán. »Valóban elkövetett egy hibát, vagy annál súlyosabbat: lefeküdt egy tizenhárom és fél éves lánnyal. Azt mondta, nem tudta, idősebbnek nézett ki. De nem kellett volna, nagyon nem.«

Nocsak. Értem, hogy a nersevik propagandista nem akar nagy feneket keríteni ennek a csip-csup dolognak: szerinte ez egy hiba volt, vagy annál súlyosabb. Ott, ahol a gyermekpornó-nagykereskedő Kaleta Gábor hazacsempészése és szabadon engedése a nemzet elemi érdeke, miért is kéne ezen meglepődni? Ennek ismeretében tényleg annyira egyértelmű Popper Péter szerepe, aki rablásoknak, késeléseknek, nemierőszak-cselekményeknek és fiatalkorúak megrontásának a gyanúsítottjaival foglalkozott? Olyan biztos, hogy a gonoszság motiválta mindazt, amit a rendőrséggel együttműködve tett?

Ha Indián kapcsán értik a Pesti Srácok, hogy egyetlen esetből nem lehet megítélni egy embert, egyrészt mert léteznek enyhítő körülmények, másrészt mert létezik bűnbánat és bűnbocsánat, akkor Popper Péter kapcsán hogy nem látják ugyanezt? Ha Indiánból kinézik a jellemfejlődést, Popperből hogyhogy nem?

Popper Péter az urbánus Magyarország egyedülálló alakja volt. A liberális kurzusnak a rendszerváltást követő két évtizedben kétféle tagja lehetett: az önérzetes ateista, aki köp a világnézeti tradícióra, és a vallást a nép ópiumának tartja; illetve a konzervatív hitéleti fordulatot vett szabadelvű értelmiségi, akinek a kurzus megengedte, hogy a Hit Gyülekezetének neoprotestáns kötelékében visszatérjen a keresztény vallás sok évszázados gyakorlatához – ha bárki más szóba merészelte hozni a vallást, az Istent vagy Krisztust, azt kigúnyolták, megszégyenítették és kiközösítették. Popper Péter a nagyon csekély számú liberálisok egyike volt, aki nem vett tudomást arról, hogy a vallást gyakorolni vagy a Hit Gyülekezetében szabad, vagy sehol. Egész életében a transzcendencia titkait kutatta, az ember és az Isten közti ösvényt járta, s vezetett rajta mindenkit, aki a szavára odafigyelt. Pszichológusi munkássága elválaszthatatlan volt az ember spirituális szférába való beavatásának szándékától, minden szavát áthatotta az a törekvés, hogy ne a tünetet kezelje, hanem a szenvedés okát annak metafizikai gyökerénél tárja fel, és az embert létezésének magasabb rendű érvényére eszméltesse. Popper Péter a haza kivételes bölcse volt. Lángész, aki egyszer s mindenkorra a magyarság legnagyszerűbb szellemei közé iratkozott.

Az ő örökségének megőrzése és tisztelete nem pusztán nemzeti ügy, hanem az egyetemes kulturális hagyomány iránti hűség kinyilvánításának gesztusa. Aki ki akarja rekeszteni, saját magát rekeszti ki. Ez a kérdés hatalmasabb annál, hogy a polgárháború, a kultúrharc, a pillanat uralásának őrjöngő igyekezete diktálhassa. Popper Péter a magyar műveltség pillére. Aki hagyatékát megpróbálja eltávolítani, magát a felépítményt omlasztja magára.”

Fotó: MTI Fotó: Sándor Katalin