Új barátokra leltünk

„Ha valaki nekem tíz évvel ezelőtt azt mondja, hogy egy müncheni, sorsdöntő magyar-német focimeccs helyett Orbán Viktor hirtelen mégis Brüsszelbe utazik, hogy az olasz szélsőjobb vezetőjével vacsorázzon, azt felelem, olyan nincs. 

Most már tudom, hogy van. Sőt, azt is, hogy miért van.

Olvasom a Giorgia Melonival elköltött vacsoráról szóló semmitmondó közleményt, aminél még az is érdekesebb volna, ha elárulnák, hogy mit ettek, érdemes-e egyszer majd odamennem. Egyelőre azonban csak az elemzéseket ízlelgetem, amelyek egységesen arra jutnak, hogy a homofób törvény nem más, mint elterelő hadművelet, konc, amit, mint a harapós kutya elé, odavetnek. Magyarán, minden előre ki volt centizve, na jó, talán a müncheniek szivárvány-reakciója mégsem. És helyeslőn bólogatok. Igen, van mit eltakarni, ez a »dobás« háttérbe szorítja a kínai egyetem ügyét, tehát belpolitikai hozadékkal jár, mert idehaza a többség könnyen felejt és még könnyebben tapsol – tökös miniszterelnökünk van, aki még legfőbb szenvedélyéről is lemond, kihagyja a nemzeti tizenegy történelmi focimeccsét, mert kiáll döntése mellett és nem hagyja, hogy jelenlétével Magyarországot fütyüljék ki. A főnök komótosan feláll a vacsoraasztaltól, s hagyja, hogy a csinos hölgy szelfizzen vele egyet, majd megy tovább szervezni Európa szélsőjobb brigádját. 

Ha valaki nekem tíz évvel ezelőtt azt mondja…

A refrénnek csak az évszámai változtak, a politika gerincsebészei pedig folyton-folyvást arról akarnak meggyőzni, hogy a kormányzást pusztán sikerben mérik, és a siker nem más, mint a hatalom megszerzése és megtartása, nincs és nem is lehet ennél magasztosabb cél. A haza fényre derül. Házi feladat. Értelmezd Kölcsey szavait, hass, alkoss, gyarapíts. A jó válasz: teremts maradandó, értéktartó dolgokat a munkáddal, ami jó lesz az országodnak. Ebbe a kontextusba már nehezebb belehelyezni a siker praktikus képletét, mert azonnal elillan a fennkölt hangvétel. Más fából faragták a politikusokat, mint a költőket.”