Riadót fújtak Brüsszelben: rádöbbentek, hogy nagy a baj, és a magyar ötletbe kezdtek el kapaszkodni
Ráébredtek arra, hogy Európa nehezen tart lépést az Egyesült Államokkal és Kínával.
A német soros elnökség egyértelműen nem a tagállami vezetők véleményét képviselte, hanem a sajátját.
„A magyarok pénzét nem lehet elvenni! – mondta Orbán Viktor a német kancellárnak. A miniszterelnök a szokásos péntek reggeli rádióinterjúban idézte fel, mit mondott előző nap Angela Merkelnek.
Noha az úgynevezett »jogállamisági mechanizmus« témáját hónapok óta csűrik-csavarják a liberálisok, a helyzet valójában ennyire egyszerű.
A tagállami vezetők júliusi ülésén, nagy nehezen, öt nap alatt sikerült megállapodni a következő hétéves uniós költségvetésről, valamint a koronavírus-járvány gazdasági hatásait kezelő helyreállítási alapról. A végül elfogadott dokumentumot szerte a magyarbarátsággal nem vádolható nyugat-európai liberális sajtóban magyar-lengyel sikerként jellemezték. Nem került ugyanis bele az egyezségbe a politikai feltételrendszer. Szó van benne arról, hogy meg kell védeni az unió pénzügyi érdekeit, és arról is, hogy a jogállamiság fontos, de ezt a két dolgot két külön pontban említették, nem kötötték össze. Ha összekötötték volna, sem Magyarország, sem pedig Lengyelország nem szavazta volna meg. Ez is ennyire egyszerű!
Ez a vita a nyár közepén zajlott, Európa szenvedett a koronavírus-járványtól, a dél-európai országok egyre kétségbeesettebben várták az uniós pénzt. Erre aztán jött az Európai Parlament és keresztbefeküdt a megállapodásnak. Az elmúlt hetekben addig jutottak, hogy kierőszakolták a politikai feltételrendszert a német uniós soros elnökséggel folytatott tárgyalásokon. A német soros elnökség – amit az európai sajtóban a szociáldemokrata államtitkár, Michael Roth one man show-jaként is emlegettek – egyértelműen nem a tagállami vezetők véleményét képviselte, hanem a sajátját. Ha ugyanis tiszteletben tartotta volna a nemzetállamok szuverén véleményét, nem ment volna bele a politikai zsarolás intézményesítésébe.”