Végre eljutottam a fodrászhoz

2020. október 11. 12:18

Semmiféle érték, szabály és közjó nincs, amire hivatkozhatunk, csak az erő van.

2020. október 11. 12:18
Babarczy Eszter
Mérce

„Liberális (libernyák) neveltetésemből adódóan nehezemre esik feladni, hogy vannak játékszabályok, íratlanok, közös értékek, hogy van úgynevezett közjó...De jelenleg nincs ilyesmi Magyarországon, vagy ha van, nem tudom, hol keressem. Semmiféle érték, szabály és közjó nincs, amire hivatkozhatunk, csak az erő van. Én magam is aláírok időnként ezt-azt, de ezzel csak egymásnak jelezzük, mivel nem értünk egyet: a játszmában nem veszünk részt, mert a játszma az erőről szól. Az erő pedig velük van. Hogy ebben mekkora szerepe van a letenyerelt médiának, s mekkora a valós elégedettségnek, nem tudjuk. Mindenesetre annak ellenére, hogy a fejlett világ érintett országai közül a legkevésbé segítették a koronavírus által sújtott polgárokat, a Fidesz-KDNP népszerűsége még emelkedett is az elmúlt hónapokban.

Az az üzenet, hogy lehetne akár máshogy is, nem jutott el a fodrászomhoz, amiből egyenesen következik, hogy az erő egyelőre ott marad, ahol jelenleg van: a NER-nél. A politikai realizmus – lánykori nevén machiavellizmus – elfogadása fájdalmasan szükséges. De nem elég elismételni Török Gáborral, hogy a politika a hatalom megszerzéséről és megtartásáról szól, bármennyire triviálisan igaz ez. A politikai harc elsősorban azokért folyik, akik – mintegy a választók harmada – nem tudják, hogy kire fognak szavazni, ha ugyan elmennek szavazni. Magyarországon pedig ez a csoport kulturálisan inkább konzervatív (mivel a magasabban képzettek általában nyitottabbak a liberális értékek felé, a bizonytalanok között pedig több az alacsonyan képzett), valószínűtlen tehát, hogy a liberális vagy zöld értékekre való hivatkozás, beleértve a sajtószabadságot és a klímavédelmet is, út a szívükig.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2020. október 14. 16:08
nincs elég libernyák fodrász? ezért volt nehéz?
nembaj
2020. október 12. 19:22
Pedig már lemondtam Magáról, mert feltűnően nem tűrte a problémákban rejlő ellentmondásokat, sőt végletesen bőszítették. Kiküszöbölésük jó útján jár szerintem azért, mert nincs már annyira meggyőződve formális logikai alapon saját igazáról. Újrakódolás és újrastrukturálódás rugalmassága segít rátalálni saját Magára is. És már ezért is megéri.
rókabácsi
2020. október 12. 10:28
és a hajad helyett a nyelvedet vágta le?
annamanna
2020. október 12. 08:44
"még egyszer, erst kommt das Fressen, dann die Moral. Bármilyen értékeket tartunk is fontosnak, bármennyire kifogásolhatatlanul viselkedünk is erkölcsileg (és ugyan ki teljesen kifogásolhatatlan?), bármilyen buzgósággal eregetjük is az erkölcsi magasabbrendűség jelzéseit, ha nem vesszük figyelembe a biztonság és a boldogulás alapvető vágyait a mai Magyarországon, akkor szappanbuborékokat fújunk" Pontosan ezen kellene elgondolkodni, ugyanis az "erő" éppen hogy nem teremti meg a biztonságot, hanem felszámolja azt, mivel az erő, a dinamizmus, a lendület mozgásból, versengésből, küzdelemből származik. Márpedig a mozgás, versengés, lendület gyengíti a biztonságot, sőt akár teljesen fel is számolhatja azt. Ha csak sétálni indulok, már akkor sem vihetem magammal az egész háztartást. Ha túrázni megyek, még több kényelmetlenséget vállalok. Ha sziklára vagy magashegyre akarok mászni, akkor nemhogy a kényelmetlenséggel, de az életveszéllyel is számolnom kell. Tehát tévedés szembeállítani azt a két helyzetet, hogy van az amorális biztonság és van az erkölcsös bizonytalanság. Valójában a biztonság mindenféleképpen illúzió, és tartósan semmilyen módszerrel sem elérhető. Aki a "Fressen"-re szavaz, az is bármikor elveszítheti azt a biztonságérzetet, amit mindenképpen el akart volna érni. Az alábbi bölcsesség a magánéletből való, de bármire értelmezhető: Péld 17,1 Jobb a száraz falat, melylyel van csendesség,. mint a levágott barmokkal teljes ház, melyben háborúság van. Azzal természetesen egyetlen politikai párt sem állhat elő, hogy "mondj le az anyagi előnyökről a lelki béke érdekében", mert ilyen tanítással Jézus is csak a keresztfáig jutott, mint tudjuk. Ennél többet pedig ő sem ajánlott fel, és aki a nevében ennél többet kínál (vagy mutat be), az hazudik és csal. Ez a lelki békét és biztonságérzést valóban felkínálta Jézus: https://www.youtube.com/watch?v=OKFbB_kqpDI&t=4s Ezt viszont NEM: https://www.youtube.com/watch?v=35K6vQRt67g De az utóbbiból bármilyen vallási mozgalom kitűnően megél, és bármilyen politikai szervezet is kitűnően megél - egészen addig, amíg végletesen be nem bizonyosodik a hazugsága. Miután abszolute leszerepelt, utólag vinnyoghat, mint egy kivénhedt kurva, azon, hogy ő valójában milyen ERÉNYES. De hát jól tudjuk, hogy az ilyen erényekre a hölgyek az banyásodással együtt tesznek szert, és nagyjából annyit is érnek az erkölcseik, mint a ráncok a lestrapált orcájukon. Persze azért meg lehet próbálni. A hippik is megpróbálták, egy ideig sikeresek is voltak, Zeffirelli filmje is ezt a hangulatot tükrözi: https://www.youtube.com/watch?v=glXcaD-Zz7M Az alábbi prédikációt akár Karigeri is lenyomhatná, hátha miniszterelnökké választja az ország népe: https://www.youtube.com/watch?v=3cejXYa956E
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!