Bernard Guetta: Negyven évvel később

„Ez már a második ütés, amit bevisznek a konzervatív forradalomnak, és ez az ütés valószínűleg végzetes lesz. Amekkora erővel a világjárvány megkérdőjelezte a Margaret Thatcherrel induló négy évtized gazdasági hitvallását, úgy bontotta le a George Floyd meggyilkolását követő nemzetközi felháborodás azt a politikai szövetséget, amelyen ez a negyven év nyugodott. Lehet, hogy egy nap meg fogjuk bánni, de ami most a szemünk előtt zajlik, az bizony egy korszakváltás. A Vaslady ugyanis nemcsak annyit tett, hogy eltemette Keynes-t, majd visszaállította a középpontba Adam Smith-t. Választási győzelme (amelyet követett Ronald Reagan sikere az Egyesült Államokban) legalább ennyire jelentett szakítást a hatvanas évekkel is: a nők emancipációjával és a homoszexuális szabadságmozgalom megerősödésével. Valamint szakított azzak az erővel, amellyel az amerikai feketék hirtelen polgárjogokat követeltek maguknak – illetve valódi egyenlőséget a fehér többséggel.

Az egykori rabszolgák társadalmi törekvései megrémítették a legszegényebb fehéreket, akik innentől kezdve attól tartottak, nem marad alattuk senki a társadalmi ranglétrán. Minél nagyobb volt a szexuális forradalom okozta riadalmuk, annál közelebb sodródtak a vallásos jobboldalhoz, akikkel együtt immár politikai többséget alkottak. Közben a demokraták a munkás- és a középosztály tömegeit veszítették el. A pénz rátalált arra a politikai bázisra, amelyre szüksége volt ahhoz, hogy felléphessen a közvélemény hatalma és a háború utáni konszenzus ellen.

Úgy tűnik, mintha 2020 éppen eltörölte volna 1980-at, csak az a kérdés, hogy ki jár ezzel jól. Minden arra enged következtetni, hogy az új multilaterális, keynesiánus, európai, környezetvédő, és természetesen demokratikus központok járnak jól vele. Ez logikus lenne, és Donald Trump, Vlagyimir Putyin, Jaroslaw Kaczynski, sőt még Orbán Viktor kifulladása is erősíti bennünk ezt a reményt – azonban nem lehet kizárni egy másik lehetőséget sem. A konzervatív forradalom romjain a nemzeti konzervatívok, akik már nem thatcheristák és nem szabadpiacpártiak, hanem nacionalisták, protekcionisták és idegengyűlölők, még learathatják a győzelem babérjait, és felszíthatják a nemzetközi szembenállást. Minden az új központok éleslátásán fog múlni, azon, hogy a zöldek bizonyítják-e politikai érettségüket – és persze három kulcsfontosságú személyiségen, akik ebben a döntő pillanatban nem mások, mint Joe Biden, Angela Merkel és Emmanuel Macron.”