A PO politikusai nem tudták megemészteni a 2015-ös parlamenti választási vereséget, sőt nem is akarták megérteni annak miértjét. A PiS kormányzását egyfajta rendszerhibának tekintették, amely után szükségszerűen helyre kell állnia a világ rendjének, és legkésőbb 2019-től újra nekik kell kormányozniuk. Az önámítás meggátolta a pártot abban, hogy számot vessen a kudarc okaival és válaszoljon arra a kérdésre, miért vesztették el a lengyelek többségének bizalmát egy sok szempontból jó kormányzati teljesítmény után. Mi az, amit a PO nem adott meg a választóknak, de a PiS igen? Ha a PO elvégezte volna a számvetést, az egyik válasza ez lett volna: a PiS nem egyszerűen pénzt osztott a családoknak, hanem méltóságot is. Különösen a vidéki és kevésbé iskolázott emberek érezhették, hogy megszólítják és felemelik őket, hogy fontos részei lettek a lengyel nemzetnek. Ez szembetűnő különbség volt a PO divatos szűkített öltönyeikről is felismerhető menedzser-politikusainak stílusához és ahhoz képest, amit sugároztak: »Bízzátok ránk az országot, mi jobban tudjuk, mi kell nektek, mint ti saját magatok, ha pedig nem ránk szavaztok, civilizálatlanok vagytok, és nem értitek a modern világ lényegét.«”